Ingyenes szalma-játszóház kicsiknek a belvárosban

Újra élettel teltek meg a Pécs központjában álló egykori zálogház sokáig üresen álló termei: megnyitotta kapuit a PANNONPOWER szalma játék pajta. Ez egy különleges, a szalmát és a belőle készült tárgyakat, eszközöket a fókuszba helyező játszóház és foglalkoztató.

Ennek megfelelően belül minden szalmából készült, a csúszda, a mászóka, a labirintus és a többi, a kicsikre váró izgalmas érdekesség is. Mindez a Király utca és a Kazinczy utca sarkán álló épületben várja a látogatókat hétfőtől szombatig minden nap 10 és 18 óra közötti nyitva tartással.

A szalmapajtába bárki ingyen betérhet gyermekével akár az utcáról is hosszabb-rövidebb időre körbenézni, kipróbálni a játékokat, de csoportok számára lehetőség nyílik előzetes bejelentkezésre is. Ez azért is szerencsés, mert így el lehet kerülni, hogy túl nagy tömeg zsúfolódjon össze egyszerre.

Amire bizony van esély, hiszen az érdekes és élvezetes játékok mellett rendszeres kézműves- és kreatív foglalkozások is várják a gyerekeket.

Minden kedden és csütörtökön délután három órától, míg szombatonként 10 és 14 órától  hozzáértő óvónők és mesterek tartanak foglalkozásokat. Jövő héten például kedden selyemfestés, csütörtökön bábkészítés mezőgazdasági terményekből, szombaton pedig terítőfestés szerepel a kínálatban.

Miközben a gyerekek játszanak, a szülők megtekinthetik a zengővárkonyi Szalma- Kincs-Tár múzeum gyűjteményének legszebb darabjaiból álló kiállítást és tájékozódhatnak a szalma energetikai felhasználási módjáról. A PANNONPOWER Holding Zrt. épülőfélben levő szalmatüzelésű erőműi blokkja jóvoltából rövidesen előtérbe kerül a mezőgazdasági melléktermék energetikai felhasználása. A szalma ugyanis olcsó és helyben beszerezhető megújuló energiaforrás, amelynek köszönhetően rövidesen Pécs gyakorlatilag teljes távhőtermelését biomasszából nyert megújuló energiával biztosítja majd az erőmű.

Pécsett járt a szalmaember

Múlt szombaton a belváros és a vásárcsarnok környékén sétálgató pécsiek egy nem hétköznapi jelenséggel találhatták magukat szembe: a szalmaemberrel. Egy tetőtől-talpig szalmába öltözött pantomimművész járta a város forgalmasabb pontjait, megjelenésével és mutatványaival nem kis feltűnést keltve.

Válogatott a piacon a zöldségek között, körülnézett az Árkádban, körbejárta a város műemlékeit és még egy kávézóba is beült. Különösen a gyerekek élvezték az attrakcióit, akik kisebb ajándékokkal gazdagodhattak, ha összeszedve a bátorságukat megközelítették a szalmaembert és elég ügyesek voltak ahhoz, hogy el is vegyék tőle, amit felkínált.

Az akció célja a figyelemfelhíváson túl az volt, hogy a pécsiek figyelmét ráirányítsa a

PANNONPOWER Holding Zrt. épülő szalmatüzelésű erőműi blokkjára, amely a jövő évtől gyakorlatilag a teljes várost el fogja látni megújuló távhővel.

(x)

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés