5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaInterneten szervezte pártját egy kínai férfi, nyolc évet kapott

Interneten szervezte pártját egy kínai férfi, nyolc évet kapott

Nyolc év börtönre ítéltek egy 27 éves kínai férfit, aki meg akarta alapítani a Kínai Köztársaság Pártot, és e célból „felforgató tevékenységet” folytatott az interneten – derült ki csütörtöki hongkongi online médiajelentésekből.

Cao Haj-pót a délnyugat-kínai Kunming városában állították bíróság elé az „államhatalom elleni felforgatásra” tett kísérlet vádjával – nyilatkozta a férfi ügyvédje, Ma Hsziao-peng. Mint mondta, védence az interneten a kormányzó kommunista pártot bíráló bejegyzéseket tett közzé, demokráciát követelt, és egy ellenzéki párt alapítását helyezte kilátásba.

Cao Haj-po nem ért a politikához – hangoztatta az ügyvéd, s úgy vélte, inkább csak egy „éretlen gyerek”, aki nem gondolta, hogy a hatóságok ennyire komolyan veszik üzeneteit. Hozzátette, az internetkávézót üzemeltető Cao nem „profi” másként gondolkodó, toborzó üzeneteit egy népszerű internetes programon keresztül küldte el a barátainak, s pártja mindössze egy napig élt a világhálón.

Az ügyvéd szerint a férfi ellen nem lett volna indokolt bűncselekmény miatt eljárást indítani, s ezt az augusztusi – zárt – tárgyaláson a bírósággal is közölte. Mint mondta, az ítéletről telefonon értesítették, ami állítása szerint törvénytelen.

Az ügy első fokon történő lezárására egy politikailag és biztonsági szempontból is kényes időszakban, alig több mint egy héttel a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusának kezdete előtt került sor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő