Internetrendőrség az Iszlám Állam ellen

Olyan európai rendőrségi szervezet alakul, melynek célja az Iszlám Állam internetes propagandájának mihamarabbi elfojtása – írja az Origo.

Csak a Twitteren 46 ezer fiók kapcsolódik a terrorszervezethez (más források szerint a számuk a 90 ezret is elérheti), ezeken át bombázzák veszélyes propagandával a tagok a más országokban élő fiatalokat.

A hivatalos szervek szerint mintegy ötezer európai uniós állampolgár utazhatott a Közel-Keletre, hogy csatlakozzon a terroristákhoz. Az Europol által létrehozott csoport július 1-jétől áll munkába. A tervek szerint a nyomozók egy új közösségi profilt legkésőbb két órával a létrejötte után már azonosítanak és blokkolnak. A programban névtelenül közösségi portálok is részt vesznek.

Rob Wainwright, az Europol igazgatója elmondta: módszereik ötvözni fogják a saját megfigyelés, a hírszerzés és a közösségi média eszköztárát, és sikeresen kezelik majd a problémát.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés