Intézménybe csak kivételes esetben kerülhetnek gyerekek

Az önkormányzati fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények 2013. januári átvételével, a jelenlegi rendszer átszervezésével, de újabb költségvetési kiadásokat nem generálva biztosítja az állam a sérült emberek, valamint a rászoruló gyermekek és idősek hatékonyabb, biztonságosabb és kiszámíthatóbb ellátását – jelentette ki a tervezet szerdai országgyűlési vitájában az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) államtitkára.

Előterjesztői expozéjában Soltész Miklós leszögezte: a mostani módosítással az eddig települési önkormányzati fenntartásában lévő 42 szociális és 126 gyermekvédelmi intézmény, összesen több mint 6600 férőhely fenntartása kerül át az állam fennhatósága alá. Emellett 328 nevelőszülő is az állam érdekeltsége alá kerül a jövőben. Ismertette: 2013. január 1-től tehát az önkormányzatok ellátási kötelezettsége megszűnik és az teljes mértékben az állam feladata lesz, emellett az intézmények tárgyi eszközei, az ingatlanok és a dolgozók átvétele is megtörténik, valamint az intézményi adósságokat és a szállítói tartozásokat is átvállalja az állam.

Az államtitkár hangsúlyozta: a mostani módosítás folytatása annak a korábbi intézkedésnek, amely értelmében 2012 januártól az addig a megyei önkormányzatok fenntartásában lévő szociális és gyermekvédelmi intézmények a megyei intézményfenntartó, vagyis az állam fenntartásába kerültek.

2013-tól az EMMI intézményeként létrejövő szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság látja el az összes ide kerülő intézmény fenntartását, köztük a korábbi megyei önkormányzati intézményekét is. Hangsúlyozta, hogy a főigazgatóság a megyei intézményfenntartók létszámkeretére jön létre, így bővítésre nincs szükség.

A települési önkormányzatokén kívül a megyei intézményfenntartóktól 261 szociális és 363 gyermekvédelmi intézmény, összesen 42 ezer 359 férőhellyel kerül  az új főigazgatóság fennhatósága alá. Ugyancsak átkerül 4 szociális és 8 gyermekvédelmi, jelenleg is minisztériumi fenntartású intézmény, 1392 férőhellyel. Összesen 804 intézmény, 3695 nevelőszülő és több mint 50 ezer férőhely lesz állami kezelésben 2013-tól.

A javaslat emellett bevezeti a gyermekvédelmi gyámság jogintézményét, amelynek értelmében a gyermekvédelmi gyám személyében a gyermekért felelős, érte tenni tudó új szereplője lesz a gyermekvédelmi szakellátásnak. Soltész Miklós elmondta: az új szereplők a mostani hivatásos gyámi, eseti gondnoki és hasonló szerepkörű személyekből válnak majd, így a szervezeti háttér és a létszám is adott az új rendszer beindulásához.

Másrészt a javaslat a tizenkét év alatti gyermekek esetében általánossá teszi a befogadó szülőnél (helyettes szülőnél, nevelőszülőnél, különleges vagy speciális nevelőszülőnél) történő elhelyezésüket, így intézménybe csak kivételes esetben kerülhetnek. Ezzel az államtitkár szerint kevesebb gyerek kerülhet gyermekotthonba, és lehetővé válik az összetettebb nevelése a kamaszkorú gyermekeknek. Hozzátette: a fenti módosítások célja, hogy minden gyermek csak a szükséges, lehető legrövidebb ideig legyen a rendszerben, a cél az eddigi párhuzamosságok és ezzel járó problémák megszüntetése.

Ezzel párhuzamosan a nevelőszülői jogviszony egységes új foglalkoztatási jogviszonnyá alakul. A gyermekvédelmi szakellátást érintő szakmai módosítások 2014. január 1-jén lépnek hatályba, megfelelő felkészülési időt biztosítva a jogalkalmazók számára – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Hirdetés