12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaIsmét egyházi tulajdonba kerülhet a pécsi „Virág-ház”

Ismét egyházi tulajdonba kerülhet a pécsi „Virág-ház”

A Pécsi Egyházmegye örömmel fogadta az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által december 11-én elfogadott törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében – ha az országgyűlés jóváhagyja – ismét az Egyházmegye tulajdonába kerülhet a Püspöki Palota tőszomszédságában (Pécs, Szent István tér) található, egykori pécsi püspökről elnevezett „Virág-ház” épület.

Az épület helyén a középkorban templom állt, mely az egykori Keresztelő Szt János Társaskáptalan kápolnája volt. A felszentelt épületet a törökök lerombolták, majd a 18. század közepén épült a helyén új, gazdasági célokat szolgáló épület, mely egészen a II. világháborúig a Püspökségi uradalom irányításával megbízott jószágkormányzó használatában volt. Később az épületet államosították, és a Pécsi Múzeumigazgatóság kőraktára volt.

Az Egyházmegye tervei szerint az épületben kapna helyet a Pécsi Egyházmegye Turisztikai és Múzeum Igazgatósága, innen irányítanák szakembereink a Pécs belvárosában található rendkívül sokrétű és gazdag egyházi örökséget bemutató kiállítóhelyeinket

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő