6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaItt a második Tavares-jelentés

Itt a második Tavares-jelentés

A Fidesz második Tavares-jelentésnek tartja a magyarországi helyzetről szóló, az Európai Parlamentben (EP) szerdán elfogadott határozatot, ugyanakkor üdvözli, hogy az Európai Néppárt kiállt a magyar kormánypárt mellett – mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.

„A második Tavares-jelentést (…) úgy sikerült elfogadni, hogy összefogtak a liberálisok, baloldaliak, zöldek, kommunisták”, és így többségbe kerültek, hiába a néppárté a legnagyobb frakció az EP-ben – mondta Gulyás Gergely. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem igazolódott be az „a magyar baloldalon megfogalmazott remény”, hogy a néppárt kihátrált volna a Fidesz álláspontja mögül. „A néppárt kiállását egyértelműen üdvözöljük” – jelentette ki.

A fideszes politikus idézte a strasbourgi szavazati arányokat, azaz hogy a határozatot 362 igen szavazattal, 247 ellenében, 88 tartózkodás mellett fogadta el az EP. Ezzel kapcsolatban jelezte: az Európai Néppártnak 220 képviselője van az EP-ben, vagyis a nem szavazatok száma meghaladta a néppárti frakcióban ülők létszámát.

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek a halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentései mellett a bevándorlás és a terrorizmus témakörében indított nemzeti konzultációval foglalkozó EP-határozattal összefüggésben Gulyás Gergely közölte: a magyar kormány álláspontja világos, bevándorlásellenes, szemben a bevándorláspárti európai baloldaléval.

Európának saját erőből kell megoldania a munkaerő-problémákat, a kulturális örökség, az európai sokszínűség megőrzéséhez megfelelő demográfiai politikára van szükség – ismertette a magyar kabinet véleményét, megerősítve, hogy Magyarország elutasítja a felvetett kvótarendszert, és a határőrizet szigorítását szorgalmazza.

A Fidesz országgyűlési képviselője úgy összegzett, hogy a most elfogadott határozatnak „semmilyen jogi kötőereje, ilyen értelemben jelentősége nincsen, ugyanolyan politikai deklarációval van dolgunk, mint amilyennel a Tavares-jelentés során már találkoztunk”.

A Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített, az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést két évvel ezelőtt fogadta el az EP.

A szerdán megszavazott határozat leszögezi, hogy a halálbüntetés összeegyeztethetetlen az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletével, és ha egy tagország bevezetné, azzal megsértené az EU alapszerződését. Emellett bírálja a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációt, valamint az azzal összefüggésben indított kormányzati plakátkampányt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő