Játékfüggők: Vége a játszmának?

A nemzetgazdasági tárca elkészítette a szerencsejáték-törvény újabb, “játékosvédelmi célú” módosítását – írja a Népszava a birtokába került tervezetre hivatkozva.

A lap keddi számában közölt cikk szerint létrehoznának egy adatbázist, amelynek alapján kitiltanák a valódi és a virtuális, netes kaszinókból a kóros játékfüggőket, ám csak a ritka önbevallás és a még ritkább bírósági eltiltás esetén. Eközben a prevencióra, kampányokra egy forintot sem szánnak – tették hozzá.

Az előterjesztés célja a játékosvédelem, vagyis a szerencsejáték-függők – számukat az iparági becslések 200 ezer fő közelébe teszik – táborának csökkentése. A mellékelt hatásvizsgálati lapon az előterjesztést a “távszerencsejáték bevezetése és a játékkaszinók számának tervezett növelése miatti megelőző intézkedéssel” indokolták.

A nyerőgépek szinte teljes körű tavaly őszi betiltása után megszüntetett, ingyenesen hívható “zöld számot” ismét bevezetnék, ám azt a korábbi gyakorlattól eltérően nem kellene minden játékautomatán feltüntetni, hanem a tervezet szerint elég az állami adóhatóság honlapján, illetve a játéktermekben – távszerencsejáték esetén a honlapon – egy helyen közzétenni.

A kóros játékszenvedéllyel küzdők a tervezet szerint felkerülnek egy, az adóhatóság által vezetett listára, ami egyúttal a kitiltásukat jelenti a szerencsejátékban való részvételből. A kizárás alapesetben 90 napra szólna.

A kitiltást megszegő szerencsejáték-szervezőket a NAV 100 ezertől 10 millió forintig terjedő bírsággal sújthatná, engedélyüket pedig akár 3 évre is felfüggeszthetné – ismerteti az újság a birtokába került tervezet alapján.

Hirdetés