5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaJavított nemzetközi helyezésén a PTE

Javított nemzetközi helyezésén a PTE

Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a Center for World University Rankings (CWUR). A világ legjobb ezer egyetemét rangsoroló listára a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is felkerült az eredményei alapján. A tavalyihoz képest tizenhat helyet javítva, immár a 877. helyen található a PTE, vagyis a pécsi egyetem továbbra is a világ nemzetközi felsőoktatásának szűk elitjéhez, a top 3,6%-hoz tartozik!

A Center for World University Rankings nyolc szempont alapján rangsorolja az egyetemeket, többek között az oktatás minősége, a végzett hallgatók elhelyezkedése, az oktatók kiválósága, a publikációk száma, az idézési arány, valamint a szabadalmak száma alapján.

Az első három szempontot kiemeltként veszik figyelembe, hiszen ezek adják a teljes pontszám 25-25 százalékát. Az oktatás minőségét az alapján mérik, hány nemzetközi díjat nyertek az adott intézmény volt hallgatói, a végzettek elhelyezkedésénél azt nézik meg, hányan töltenek be vezető pozíciót a világ jelentős cégeinél.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora az eredmény alapján hangsúlyozta: „Immár évek óta az első kilencszázban vagyunk ebben az objektív nemzetközi rangsorban, sőt, ezúttal javítottunk is a tavalyi pozíciónkon. Ez azt jelenti, hogy a külső, tőlünk független mérések igazolják a pécsi egyetem fejlődését, előrelépését, ami megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. Továbbra is hiányoljuk ugyanakkor a művészeti versenyek eredményeinek beszámítását, mivel a PTE ezen a területen valóban kiemelkedik a nemzetközi összevetésben is.” – adott hangot véleményének a rektor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő