Javulhat a fogyatékossággal élők foglalkoztatása

Elindult hétfőn a hallássérültek kommunikációját segítő, videoalapú tolmácsszolgáltatás tesztidőszaka. Orbán Viktor miniszterelnök szerint az új rendszerrel olyanoknak is megadatik a munka lehetősége, akik fogyatékosságuk miatt eddig nem tudtak dolgozni.

A kormányfő a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) budapesti székházában tartott ünnepségen hangsúlyozta: a fogyatékossággal élők munkanélkülisége az elmúlt négy évben 40 százalékkal csökkent, ma 16 ezerrel többen dolgoznak közülük, mint korábban.

A video-tolmácsprogramról – amely körülbelül 70 ezer, később pedig, ha beválik, akár százezer ember életét is megkönnyítheti majd – úgy fogalmazott: ez esély arra, hogy a hallássérülteket teljes egészében be lehessen vonni a társadalom közös életébe, és hogy tovább javuljon a foglalkoztatottságuk.

Az elmúlt évek eredményei közül Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarország a világon elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt, és “tekintélyes pozíciónk van a világban” a jelnyelv elismerésével kapcsolatban is. Emlékeztetett, hogy az alaptörvény is védi a jelnyelvet.

A miniszterelnök közölte továbbá, hogy az Új Széchenyi Tervben a fogyatékossággal élő, illetve halmozottan hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének növelésére 44 milliárd forintot fordítottak, amiből 900 millió forint jutott a hallássérültek javára.

“Felesleges ember nincs, mindenkire szükség van” – zárta szavait Orbán Viktor.

Az 526 millió forintos beruházással létrejövő, országos lefedettségű kontakt videotolmácsolási rendszer például hivatali ügyintézéskor, a munkahelyen vagy egészségügyi ellátások alkalmával segítheti a siketeket, a siketvakokat és a nagyothallókat – hangzott el a Sinosz által készített ismertetőben.

A rendszer kétféleképpen vehető igénybe. Ha az ügyfelek eltérő helyszínen vannak, a hallássérült felhívja a videorendszeren keresztül a tolmácsot, aki azonnal hívja a kért halló személyt, így a jeltolmácson keresztül a hallássérült és a halló ember hatékonyan kommunikálhat egymással. Ha a hallássérült ügyfél azonos helyszínen tartózkodik azzal a halló társával, akivel kommunikálni akar, felhívja a rendszer segítségével a tolmácsot, aki így videón keresztül van jelen. A párbeszéd akadálymentesítése igény szerint jelnyelven, írásban vagy hangzó nyelven történik.

A 2015. február 28-ig tartó próbaidőszakban csak érvényes Sinosz-tagsággal rendelkező hallássérültek vehetik igénybe ingyenesen a szolgáltatást.

A tervek szerint a legtöbb kormányablakot is akadálymentesítik majd, ahol a hallássérültek térítésmentesen érhetik el a videotolmácsot.

A hétfői rendezvényen Kósa Ádám, a Sinosz elnöke, európai parlamenti (EP) képviselő – jeltolmács közreműködésével – kiemelte, hogy régi álmuk válik válóra a video-tolmácsszolgáltatással. Mint fogalmazott, a hallássérültek akkor érik el a valódi esélyegyenlőséget, ha a társadalom aktív tagjai lehetnek.

Az új szolgáltatás éppen ezt segíti, e rendszerrel ugyanis a siketek, a siketvakok és a nagyothallók a társadalom egyenjogú polgáraivá válhatnak – tette hozzá.

A program részletei a www.skontakt.hu címen érhetők el.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Most, hogy a parlament és a minisztériumok is tele vannak retardált zombikkal, kijelenthetjük: önsorsrontásban tényleg jobban teljesítünk!

Comments are closed.