6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaJirí Menzelnek tetszett a Sose halunk meg

Jirí Menzelnek tetszett a Sose halunk meg

Elismerően beszélt Jirí Menzel a Koltai Róbert egykori filmsikeréből készült Sose halunk meg című musicalről. Az Oscar-díjas rendező a szombati bemutató megtekintése után elmondta: sikeres és remek előadásnak tartja a produkciót, és örömmel vinné színre azt Csehországban. Menzel elismeréssel szólt arról is, hogy bár a rossz időjárási körülmények miatt az eredeti helyszín, a Kincsem Park helyett Körcsarnokban mutatták be a Sose halunk meg-et, a váratlan helyszíncsere ellenére is hibátlan előadás született. „Improvizálniuk kellett az alkotóknak, ennek ellenére én egyetlen hibát sem fedeztem fel” – mondta.


A cseh rendező ugyanakkor kiemelte: a további tárgyalásoktól függ, bemutatják-e Csehországban is a musicalt. Elárulta, a film segített neki megérteni az előadást. Elmondta, noha majdnem minden családban előfordul egy-egy olyan „fekete bárány”, mint a darabbeli Gyuszi bácsi, neki nincsenek ilyen emlékei a Menzel-családról. „Polgári családból származom, ha más nem, akkor én lehettem a többiek szemében ez a figura” – tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy a két ország hasonló történelmi-kulturális múltja ellenére a csehek szemében valószínűleg érdekesen fest majd Gyuszi bácsi alakja. „A csehekből – azt hiszem – hiányzik ez a temperamentum” – vélekedett.

Jirí Menzel a jövő hónapban újra Magyarországra érkezik, ő lesz az október 4. és 10. között tartandó II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke. Mint elmondta, jelenleg a következő filmtervén gondolkodik, de a további kérdéseket azzal hárította el, hogy egyelőre ő sem tudja, miről forgat majd. Azt azonban leszögezte, örökre szakított a dokumentumfilmekkel. Július elején mutatták be ugyanis a Dubrovniki Filmfesztiválon a 72 éves rendező első dokumentumfilmjét, Az én Dubrovnikomot, amelyet a horvát televízió felkérésére készített. „Nem vagyok elégedett a végeredménnyel” – indokolta a döntését.

A Sose halunk meg a jövő héttől egy 16 állomásos vidéki előadás-sorozatra indul: többek között a szegedi, a soproni, a győri, a kaposvári, a miskolci és a dabasi sportcsarnokban adják elő, a turné október 9-én zárul. Pécsett szeptember 11-én a Sportcsarnokban látható az előadás este hétkor. További infó ITT!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő