Jön az Art Moments Pécsre

PET palackokból épített dinoszauruszszobor, zenélő hímzések, kávéházi közösségi akció és számos más program várja az érdeklődőket a 9. Art Moments kortárs vizuális művészeti fesztivál keretében Budapest több helyszínén szeptember 13. és október 31. között. Mindez novemberben Pécsett is bemutatkozik.

Az Art Moments fesztivált szervező Hybridart Management elsősorban fiatal vizuális művészek számára kíván bemutatkozási lehetőséget nyújtani, kiállításokon, projekteken, nemzetközi együttműködéseken keresztül – mondta el a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Hybridart ügyvezetője.

Erdélyi Szabolcs hozzátette: az idei Art Moments kedd este a Projekt Galériában (Budapest) indul a Colors címlapjaiból összeállított kiállítással. A legendás magazint a Benetton felkérésére indította Tibor Kalman és a divatcég akkori kreatív igazgatója, Oliviero Toscani, és letisztult képi világgal, provokatív fotósorozatokkal boncolgatott fontos társadalmi kérdéseket.

Szeder Kata, az Art Moments művészeti vezetője kiemelte, hogy azokat is szeretnék megszólítani, akik ritkán jutnak el múzeumokba, galériákba, ezért a fesztivál egyes programjai rendhagyó helyszíneken: kávéházakban, köztereken jelentkeznek.

Az idén indult Hybrid Art Campben a V4-ek országaiból és az Egyesült Arab Emírségekből érkezett fiatal művészek a pannonhalmi apátság támogatásával dolgoztak együtt azon, hogy felhívják a figyelmet a fenntarthatóság és a környezetvédelem fontosságára.

Az általuk PET palackokból megépített, négyméteres dinoszauruszszobor jelenleg az Ötvenhatosok terén, szeptember 26-ától a Vigadó téren látható, novemberben pedig az Abu-Dzabi Művészeti Vásáron, majd az ottani Formula 1-es nagydíjon mutatják be.

A Design Héttel együttműködésben az Art Moments egy okostelefonos applikáció segítségével kortárs magyar divattervezők kreációiba öltözteti Budapest ismert köztéri szobrait, majd az Ankertben mutatják be az idei Cégér pályázat győzteseinek alkotásait: a program keretében fiatal grafikusok tervezhettek új arculatot kis és közepes borászatoknak.

Az I Love Café program a pesti kávéházi kultúrát helyezi a középpontba: húsz fővárosi kávéház vendégei alkothatnak majd ezer-ezer papír kávéscsészére, amelyekből végül installáció készül.

A Zenith Art Exchange nemzetközi program keretében nyílik kiállítás a Várkert Bazárban a görög származású, Dubajban élő Jannisz Russzakisz fotóiból, majd ugyanitt lesz látható egy ízelítő a hazai művészeti egyetemeken végzett hallgatók munkáiból Best of Diploma címmel.

Különleges installációval találkozhatnak október közepén a Müpa látogatói is. Szirmay Zsanett textil szakos hallgató és Tárkány-Kovács Bálint zeneszerző Soundweaving című projektjének első változatában lyukkártyás zenelejátszóhoz készített, hagyományos magyar keresztszemes minták szólaltak meg, ezúttal pedig arab motívumok ihlette hímzésekből jön létre zene.

Az Art Moments az Art Market Budapest képzőművészeti vásárral együttműködésben mutatja be a Zenith Art Exchange illusztrációs pályázatának munkáit – a program során egyesült arab emírségekbeli grafikusok magyar, míg magyar grafikusok arab mesékhez készítettek illusztrációt -, és a vásáron az Etihad Modern Art Gallery is bemutatkozik három egyesült arab emírségekbeli fotográfus képeivel.


Október 23-ára a Szabadság térre készül installáció Az emlékek bőröndjei címmel; a 4-6 méter magas, hófehér koffereket imitáló alkotás az országból elüldözötteknek állít emléket. Novemberben az Art Moments Pécsre költözik, így a Zsolnay Kulturális Negyed látogatói is találkozhatnak Jannisz Russzakisz Million Street című tárlatával és a Best of Cégér kiállítással.

Hirdetés