Egyetemi ámokfutó: háttér, személyiség, előzmények – VIDEÓK!

A Pécsi Törvényszék január 25-én reggel folytatta G.Ákos ügyének tárgyalását emberölés bűntette miatt emelt vád ügyében. A nem jogerős ítélet döntés értelmében életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtották G. Ákost. Legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra.

GALÉRIA A TÁRGYALÁSRÓL. KLIKK IDE!

 

 

Tudósítás a tárgyalásról:

A vádirat szerint a fiatalember 2009. november 26-án 12 óra körüli időben a PTE Általános Orvosi Kar Biofizikai Intézetében lövöldözni kezdett, melynek következtében egy személy elhunyt, három személy pedig súlyosan megsérült. A tárgyaláson a perbeszédek és az ítélethirdetés van hátra – tájékoztatott a bíróság.

Frissítve (09:24)

Megkezdődött a tárgyalás, a bizonyítási eljárás tavalyi lezárulta után a perbeszédekkel folytatódott, várhatóan még a délelőtt folyamán határozatot is hirdetnek.

Frissítve (09:34)

Dr. Tárnoki Olga ügyész az 2009-es események rövid ismertetése után a vádlott személyiségével kapcsolatban beszélt. Elmondta, a hallgatónak komoly beilleszkedési problémái voltak az egyetemen, barátai szinte nem is voltak, s hallgatótársaival sem volt érdemi kapcsolata. A társai elmondása szerint minderről egyértelműen G. Ákos tehetett.

Az is feltűnő volt, hogy G. Ákos többször tett rasszista megjegyzéseket, leszólóan beszélt a külföldi hallgatókról, tetten érhető volt szavaiban az antiszemitizmus.

Frissítve (09:48)

Az is kiderült, hogy a lövöldözés napján a vádlott többektől is azt tudakolta, hogy mindenki jelen lesz-e az ominózus előadáson, illetve kik lesznek a teremben azon a bizonyos napon.

A tanúvallomások szerint G. Ákos tettének elkövetésekor mindvégig határozott és fegyelmezett volt, cselekedetekor félelem jelét nem tapasztalták nála.

G. Ákos a tárgyalást is rezignáltan, rezzenéstelen arccal hallgatja, az éppen beszédet tartó ügyészt folyamatosan, semlegesen viselkedve hallgatta.

Frissítve (10:03)

A háromnegyed órás perbeszéd végén az ügyész életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását kérte a Pécsi Törvényszéktől. Mindez azt jelenti, hogy 30 éves tényleges elzárást indítványozott.

A súlyos büntetést a Magyarországon példátlan cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya indokolja az ügyész szerint.

Frissítve (10:11)

A tárgyalás a védőbeszéddel folytatódik. Várhatóan ez is legalább egy órát vesz igénybe.

A tárgyalóterem, amelyben legalább 24-25 fokos meleg van, a tárgyalás alatt szinte tele van. Láthatóan több hallgató is kíváncsi a tárgyalásra, s féltucat kamera, s ugyanennyi fotós készít felvételeket.

Frissítve (10:29)

A védőbeszédben az ügyvéd kitért rá: G. Ákos nem tervelte ki előre cselekményét, visszahúzódó fiatalember volt; nem bulizott, nem élt társasági életet, s “nem is csajozott”. Életét azonban beárnyékolták betegségei, urológiai problémái, hallucinációi, a kényszeres kézmosások.

Elhangzott: az édesanyja szerint G. Ákos egy rendes, jól tanuló ember, s semmi nem utalta arra, hogy élete fordulatot venne.

 

Barátai arról számoltak be az ügyvéd szerint, hogy G. Ákos tervezte az életét, s ugyan sokszor beszélt betegségeiről, nem volt jele majdani tettének.

Frissítve (10:40)

Az ügyvéd azt mondta, mind a lövészegylet vezetői, mind G. Ákos orvosai igyekeztek nyilatkozataikban elhárítani saját erkölcsi felelősségüket. Egyik orvosa például azt nyilatkozta, hogy pszichikailag rendben volt a vádlott, a tények mégis azt mutatják, hogy a doktor azt tanácsolta neki, forduljon szakorvoshoz.

Az ügyvéd utalt rá: a lövészegylet vezetője vallomásaiban többször elbizonytalanodott, s zavart volt. Kiderült: G. Ákost a vezető többször hívta lőni, s kérte is, hogy egy-egy új fegyver megjelenésekor menjen be azokat kipróbálni. Az ügyvéd szerint a vezető vallomásának hitelességével komoly problémák merültek fel.

Frissítve (10:55)

A teremben helyet foglaló mintegy kéttucatnyi hallgató láthatóan jól viseli az ügyvéd beszédének azon részét, amely a lövöldözés és az az előtti körülményekkel kapcsolatos. Könnyes szemeket a tudósító poziciójából nem látni.

Elhangzott: különösebb konfliktusokba nem keveredett G. Ákos, ám a piszkálódásokat, viccelődéseket nagyon rosszul tolerálta. Nehezen fogadta a beszólásokat.

Frissítve (11:08)

Az ügyvéd azt mondta, a szakvélemények perdöntőek lesznek a büntetés kiszabása szempontjából. Azt mondta, mind a három szakértő azt állapította meg, hogy a vádlott kóros elmeállapotban volt, s mindegyik megállapította: G. Ákos nem volt skizofrén. Kiemelte azonban: G. Ákosnál akut pszichotikus zavar következett be.

Frissítve (11:23)

Az ügyvéd szerint a vádlott nem tervelte ki előre tettét, semmilyen indíttatása nem volt erre; a sértettekkel nem volt konfliktusa, egyik áldozatát életében nem látta, s azt sem tudta, merre lesz éppen. “G. Ákos élte az életét, hétköznapi dolgokat csinált, így inkább egy hirtelen lezajló, robbanásszerű cselekedet volt az övé” – így az ügyvéd.

Az ügyvéd azt kérte, hogy a “sok embert életét veszélyeztető” kitételt ne vegye figyelembe, a vádlott büntetlen életét vegye figyelembe, s enyhítő körülményként vegye figyelembe zavart elmeállapotát. “A fiatalembernek, aki betegen hajtotta végre cselekedetét, szüksége van a szüleire, a gyógyulásra”  – így az ügyvéd.

Frissítve (11:35)

A bíróság az ítélet meghozataláig, várhatóan egy órán át visszavonult tanácskozni.


Frissítve (13:07)

A bíróság első fokú ítélete szerint legkorábban 2039-ben szabadulhat G. Ákos, aki életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott emberölésért és több emberen elkövetett emberölési kísérlet vétsége miatt. Az elítélt 2009 óta volt előzetes letartóztatásban. A törvényszék a fegyházbüntetés mellett tíz évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottat, valamint a 2,5 millió forintos eljárási költségek megfizetésére is kötelezte G. Ákost.

Az ítélet kihirdetését G. Ákos rezzenéstelen arccal hallgatta végig, s többször a teremben helyet foglaló édesanyjára pillantott. Ő láthatóan nem kereste fiával a szemkontaktust.

Frissítve (14:36)

Az ítélet kihirdetése után G. Ákos enyhítésért fellebezett, az ügyész elfogadta az ítéletet, s kérte a vádlott előzetes letartóztatásának folytatását. A Pécsi Törvényszék Kovács Attila vezette büntetőtanácsa helyt adott mindkét kérésnek, s kijelentette, az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Mint azt az ítélet kihirdetésekor Kovács Attila elmondta, G. Ákos előre kitervelten követte el tettét, nem állt gyógyszeres, kábítószeres, alkoholos befolyásoltság alatt. Ugyanakkor kóros elmeállapotban szenvedett, amely enyhén befolyásolta abban, hogy felismerje cselekménye súlyát, s annak következményeit. Hozzátette: az ítélet kiszabásakor enyhítő körülményként értékelték, hogy G. Ákos büntetlen előéletű, elmeállapota enyhe fokban korlátozta, hogy felmérje cselekményének súlyát, s hogy önként feladta magát. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy lőfegyvert használt tettének végrehajtásához, közfelháborodást váltott ki a pécsi egyetemen és a közvéleményben, valamint az állampolgárok közbiztonságérzetét csökkentette tettével.

Az ülés berekesztését követően mind a több lőtt sérülést elszenvedett, életveszélyes sérüléseket szenvedő egyik sértettet, mind G. Ákos édesanyját próbálta megszólaltatni a sajtó, ám egyikük sem kívánt nyilatkozni a médiának.

Hirdetés