Jön a nagy mosógépcsere

Mindenkinek kell!

Június 24-én déltől regisztrálhatnak az Otthon Melege Program elektronikus pályázati portálján a mosógépcserében részt vevő kereskedők – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.

A tájékoztatás szerint a mosógépcsere alprogramjával kapcsolatos további információk szintén az elektronikus pályázati felületen találhatók, július 1-jétől pedig látható lesz a regisztrált kereskedők listája is.

A tárca közleményében emlékeztetett, hogy az Otthon Melege Program ötödik alprogramja 12 ezer magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemély számára nyújt 25-45 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást új, magas energiahatékonyságú mosógépek beszerzéséhez.

Az összegre pályázók 2015. július 1-je és 2015. szeptember 30-a között, illetve a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatják be pályázataikat, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon – hangsúlyozta a minisztérium.

Hirdetés