Jótékonysági futást szerveztek Királyegyházán

Szentlőrinc és Királyegyháza települések önkormányzatai, valamint a LAFARGE Cement Magyarország Kft. közösen szervezték meg a második Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági futóversenyt. A kezdeményezés tavaly indult útjára, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és a környező lakosság figyelmét az egészséges életmód valamint a mozgás fontosságára.

Közel 340 részvevővel startolt el két távon a II. Együtt Gyermekeinkért Szentlőrinc-Királyegyháza Jótékonysági futóverseny szeptember 16-án, a Királyegyházi Cementgyár parkolójából. A futóversenyen 3 és 11 kilométeres távokon mérhették össze gyorsaságukat a nevezők, a két mezőnyben kicsik és nagyok egyaránt indultak.

„A futóverseny remek közösségi program és egyben lehetőség arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen tapasztalják meg a mozgás élményét. Az eseménynek hála, pedig további lehetőség hogy, a befolyt nevezési díjakból a környező iskolák sportszervásárlását támogassuk” – mondta el Grim Ferenc, Királyegyháza Község polgármestere.

„Nagy örömmel tölt el, hogy a tavalyi siker után, reményekkel telve idén is sikerült megszerveznünk ezt a jótékonysági versenyt, és hogy ezúttal is szép számmal érkeztek futóink. Bízom benne, hogy a jövőre nézve, még többen jönnek majd el mozogni, ezáltal pedig a jótékonysági tevékenység is nagyobb méreteket ölthet.” – tette hozzá Koltai Péter, Szentlőrinc Város polgármestere.

„Kiemelten fontosnak tartjuk a helyi közösségek támogatását, ezért nagyon örültünk a kezdeményezésnek. Az önkormányzatokkal közösen úgy gondoljuk, hogy nagyon jó lehetőség, hisz egyszerre hívhatjuk fel a figyelmet a mozgás fontosságára és támogathatjuk azt, hogy a gyerekek már az általános iskolában megszeressék annak valamilyen formáját. A futóverseny lebonyolítását a helyi polgárőrségek, önkéntes tűzoltók mellett a Királyegyházi Cementgyár önkéntes munkatársai is segítették.” – mondta el Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Marketing kommunikációs vezetője.

A sporteseménnyel párhuzamosan indult a Királyegyházi Cementgyár őszi Nyílt Napja is, amely sok érdekességgel várta a látogatókat, akik megismerkedhettek többek között a
cementgyártás folyamatával. A gyermekeknek szóló foglalkozások mellett a legnépszerűbb ezúttal is félóránként induló kisvonat volt, amellyel a gyerekek a teljes üzem területét körbeutazhatták.

Hirdetés