Jövőre frissülnek a magyar helyesírás szabályai

Szeptemberben jelenik meg A magyar helyesírás szabályai legújabb, tizenkettedik kiadása, amelynek összeállításáról 2003 novemberében döntöttek – közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden.

Az MTA által kidolgozott, jóváhagyott és kanonizált magyar helyesírási szabályok gyűjteményének első változata 1832-ben jelent meg, legutolsó kiadása pedig 1984-ben látott napvilágot. Az ősz elején könyvesboltokba kerülő új, szótárral kiegészített szabályzatot az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályához tartozó Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság gondozza.

Az MTA közleménye felidézi: Bessenyei György híres gondolatát – “Minden Nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem” – több mint fél évszázaddal később követte az a kiadvány, amelyet a Széchenyi István által a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére 1825-ben alapított Tudós Társaság jelentetett meg 1832-ben.

Mivel ekkoriban egyszerre több, csupán a szokásjog által szentesített kánon volt érvényben a gazdag kifejezőkészségű és egyre bővülő irodalmú magyar nyelv helyesírásában, nagy szükség volt egy egységes szabályrendszer kidolgozására. A Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai című, mindössze egy év alatt összeállított kötet mérföldkőnek bizonyult a magyar helyesírás intézményesülésének folyamatában, és tekintélyével megszüntette a nagyobb ingadozásokat, viszonylagos egységet teremtve a nyelvhasználatban.

A szabályzatot az elmúlt közel két évszázadban az MTA bizottságai vitatták meg, közmegegyezéssel döntve az esetleges pontosításokról, bővítésekről, és korszerűsítésekről. Jelenleg a szabálygyűjtemény tizenegyedik kiadása számít a legfrissebbnek, amelynek szótári anyagában bővített tizenkettedik lenyomata 2000-ben jelent meg.

A tizenegyedik kiadás 2016. szeptember 1-jéig marad érvényben, vagyis egy éven keresztül a változások előtti és utáni szabályok szerint írt szövegek egyaránt szabályosnak fognak számítani – olvasható a közleményben.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés