Adócsökkenést hoz az Újév

A két éve elkezdett adócsökkentést folytatják

Jelentős adócsökkentést hoz az új év a kiskeresetű, gyermekes családoknak – mondta Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Így még több marad a fizetésből az átlagbért kereső, a minimál- vagy közfoglalkoztatotti bérből élő, gyermekes munkavállalóknál – hangsúlyozta, jelezve, hogy az állam 2014-ben az eddigi 180 milliárd helyett 230 milliárd forint adóbevételről mond le a kisjövedelmű, gyermekes munkavállalók javára, akik először januári fizetésüknél, vagyis februárban érezhetik majd ennek kedvező hatását.

A szóvivő tájékoztatása szerint a legalacsonyabb jövedelmű 110 ezer családnál mindez azt jelenti, hogy nekik gyakorlatilag a bruttó bér marad a zsebükben.

Zsigó Róbert példaként megemlítette azt is, hogy a jövőre bruttó 101 500 forintra emelkedő minimálbér egy gyermek esetén nettó 76 ezer, két gyermeknél pedig nettó 86 ezer forint fizetést jelent majd.

Az alacsony infláció miatt a munkavállalók bízhatnak a reálbérek növekedésében is – tette hozzá, majd megerősítette, hogy a Fidesz további adócsökkentési terveken dolgozik.

Megjegyezte, hogy mindezen felül a rezsicsökkentés ugyancsak segíti majd a családokat jövőre is.

Azzal kapcsolatban, hogy a Kúria devizahitelekről szóló jogegységi határozata miatt tiltakozás zajlik Budapesten, a kormánypárt szóvivője azt mondta: “megértjük mindenki haragját és csalódottságát a Kúria döntése miatt”. Szavai szerint a Kúria a döntésével – miszerint nem ütközik jogszabályba, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés – egyértelműen a bankok oldalára állt, “ugyanúgy, ahogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok a bankok oldalára álltak, amikor az emberekre szabadították annak idején a devizahiteleket”.

Zsigó Róbertet arról is megkérdezték, hogy a Blikk a birtokába került levélre hivatkozva szombati számában azt írta: a Fidesz választókerületi elnökeinek küldött levélben, Orbán Viktor pártelnökre hivatkozva tiltották meg bármilyen jutalom vagy prémium felvételét a városvezetőknek.

A Fidesz szóvivője ezzel kapcsolatban közölte: valóban kaptak levelet a kormánypárt választókerületi elnökei, akiknek Kocsis Máté kommunikációs igazgató és Kubatov Gábor pártigazgató tolmácsolta a pártelnök-miniszterelnök kérését. Orbán Viktor határozott álláspontja, hogy kormánypárti polgármesterek, alpolgármesterek az idén se vegyenek fel jutalmat, “Magyarország talpra állásához mindenkinek a tehervállalására szükség van” – hangsúlyozta Zsigó Róbert.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. A vg.hu azt írja,hogy a miniszterelnök úr fővesztés terhe mellett megtiltotta a jutalom felvételét az önkormányzati cégek vezetőinek is!Ezzel max. egyetértek ezek nem piaci alapon működő cégek.azaz nincs konkurencia,Aki nagy pénzt akar keresni menjen a versenyszférába!

Comments are closed.