Júliusra teljesen megújul a Kálvária domb

A zöldmunkálatokkal megkezdődik a természetvédelmi terület, a pécsi Kálvária domb megújulása. A 30 millió forintos beruházást a Duna-Dráva Cement Kft. saját költségén végzi el a város számára.

Amint arról korábban beszámoltunk, több mint egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg az a szándék, hogy a pécsi Kálvária domb környezetét a hely természeti és városképi értékeihez méltóan újítsák meg. Nemrégiben Páva Zsolt polgármester és Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója szerződésben állapodott meg, hogy a terület teljes egésze a társaság finanszírozásában újulhat meg.

A 30 millió forintos beruházás során a ma teljesen elhanyagolt, különleges természeti kincsekben gazdag területet megtisztítják, valamint sétányt és kilátóteraszt alakítanak ki rajta. A munka első fázisa már meg is indult azzal, hogy a jogerős engedélyek birtokában elkészítették a felvonulási területet, véglegessé vált a felújítási munka ütemterve.

Ez utóbbi szerint a téli hónapokban a tájidegen növényzet szakszerű, felügyelettel történő visszaszorítására kerül sor. A város szívében található sétány és a város központi részére gyönyörű kilátást biztosító kilátó építési munkálatai a tervek szerint, és az időjárási körülményeket figyelembe véve 2012 márciusában kezdődnek meg.

Májustól ismét a kertészeti szakembereké lesz a terület, akik a tavaszi időszakot kihasználva végzik el az őshonos növénytársulások megóvását célzó munkálatokat, valamint a szükséges tereprendezést. Ezek lezárulta után, a tervek szerint 2012 júliusában vehetik birtokba a pécsiek a megújul Kálvária dombot.

Hirdetés

Comments are closed.