Jutalmazások: a feltételeket vizsgálják

A városházi jutalmak kifizetésének feltételeit, illetve ennek pénzügyi teljesülését veszi górcső alá elsőként a jutalmazások megalapozottságát vizsgáló ideiglenes bizottság első, csütörtöki ülésén. Később a polgármester jogi lépéseket is indíthat, ha szabálytalanságokat észlel a bizottság.

A múlt csütörtöki közgyűlés döntött róla, hogy ideiglenes bizottságot hoz létre a közelmúltban kirobban jutalmazások ügyének vizsgálatára. A Hoppál Péter vezette bizottságnak december 15-ig jelentést kell készítenie és a közgyűlés elé kell tárnia annak tartalmát.

Mint azt a bizottság elnöke elmondta: elsősorban a 2002 és 2009 közötti időszakot vizsgálják majd. Azért ezt, mert ez előtt Pécs gazdasága jól teljesített, ám 2002 után elindult a lejtőn, így nehéz indokot találni a jutalmakra. Ezzel együtt a rendszerváltás óta eltelt időszak jutalmazási gyakorlatát is elemzik, s összehasonlítják a kilencvenes és a kétezres években alkalmazott módszereket.

A szocialisták és az LMP képviselői nem vesznek részt a testületben, így a Fidesz részéről Trombitás Károly, a KDNP részéről Oszoli Dénes, az ÖPE-től Végh Péter, a Jobbiktól Gyimesi Gábor vizsgálódik majd.

Hoppál Péter lapunknak úgy nyilatkozott: első ízben október 20-án ülnek össze a tagok. „Át fogjuk nézni a prémiumfeltételeket a korábbi ciklusokra vonatkozóan is, azaz arra keressük a választ, hogy milyen feltételeket szabtak a jutalmak odaítéléséhez” – így a bizottság elnöke. Mint mondta, a prémiumok teljesülését is vizsgálják, azt, hogy van-e benne, s ha igen, milyen tendencia figyelhető meg a kifizetett jutalmak összegében.

Ha voltak prémiumfeltételek, sorra veszik, hogy mely tisztségviselőnek milyen kitételeket szabtak, miért lehetett felvenni jutalmat. Megvizsgálják azt is, hogy milyen feladat szerepelt a politikus munkaköri leírásában. „Fel szeretnénk tárni, hogy történt-e olyasmiért jutalom-kifizetés, ami amúgy is szerepel egy tisztségviselő feladatai között” – így az elnök.

Hozzátette: a csütörtöki ülésre elsősorban olyan városházi alkalmazottakat, tisztségviselőket hívnak be, akik magyarázni tudják az adatokat; politikusok meghallgatására egyelőre még nem kerül sor. „Úgy gondoljuk, politikusok behívására nem lesz szükség, ha például jogilag megáll, hogy valaki olyasmiért vett fel jutalmat, ami amúgy is a feladata volt” – mondja.

Korábban Páva Zsolt polgármester a Magyar Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy „szükség esetén jogi lépéseket is tesznek” a december közepére elkészülő jelentés áttanulmányozása után. Berke Gyulát, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánját is szerettük volna elérni, ám nem jártunk sikerrel. Ő egy nyilatkozatában ugyanis leszögezte, hogy egy eladósodott önkormányzatnál nagyon aggályos, ha jutalmakat fizetnek. Ez szerinte nemcsak morális, hanem komoly jogi problémákat is felvet. „Hogy egy adott helyzetben levő egység gazdálkodási keretei mellett a jutalom kitűzése és megállapítása is jogellenessé válhat” – mondta Berke Gyula a rádiónak a minap.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés