Kaktuszokra csaptak le

Összehangolt ellenőrzést tartott az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) az illetékes felügyelőségekkel közösen, az ellenőrzések eredményeként a hatóság három esetben azonnali hatállyal megtiltotta, egy alkalommal pedig megakadályozta a jogsértő, illetve környezetszennyező tevékenységet.

Az OKTVF pénteki közleménye szerint a zöldhatóságok augusztus 6. és 14. között egyebek között roncsautóbontó telepen, sétahajón, használt hulladék olajokkal foglalkozó cégnél, gumihulladék-hasznosítással foglalkozó cég telephelyén, valamint egy illegális kaktusztelepen razziáztak.

Egy lengyeltóti, roncsautók bontásával foglalkozó cég ellenőrzésén a főfelügyelőség és a dél-dunántúli zöldhatóság munkatársai kiderítették, hogy szabálytalanul, rendezetlen körülmények között tárolták a hulladékokat, ráadásul a szükséges nyilvántartások is hiányoztak, ezért az engedélytől eltérő működés miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a cég tevékenységét.

A Duna budapesti szakaszán közlekedő egyik sétahajó ellenőrzésekor a Közép-Duna-völgyi zöldhatóság munkatársai azt tapasztalták, hogy a hajó konyháján dolgozó személyzet a keletkező konyhai hulladékot a menetidő alatt többször is a Dunába ürítette, ezért a további környezetszennyezést megakadályozták, és megtették a szükséges hatósági intézkedéseket.

Egy fülöpházai, használt hulladék olajok kezelésével és értékesítésével foglalkozó cég ellenőrzése során kiderült, hogy a keletkező szennyvizet az erdőbe vezették, emellett illegális nemzetközi hulladékszállítási tevékenységet folytatnak. A felügyelőség munkatársai megállapították, hogy érvényes engedélye a cégnek nincs, és a hulladékokra vonatkozó nyilvántartási kötelezettségét sem teljesítette, ezért a hatóság megtiltotta a cég tevékenységét, és lefoglalta az iratokat.

Marcaliban, egy gumihulladék-hasznosítással foglalkozó cég ellenőrzésénél kiderült, hogy szabálytalanul tárolják a bizonytalan származású gumihulladékot, amelynek a nyilvántartása is hiányos. Az üzemcsarnok csapadékvizeinek elvezetését sem oldották meg megfelelően, így a szabálytalanságok miatt a felügyelőség megtiltotta a cég hulladékgazdálkodási tevékenységét.

Az OKTVF a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szakembereivel közösen csapott le egy fóti illegálisan működő kaktusztelepre és -kereskedésre, ahol 800 négyzetméteres területen, 3000 tálcányi kétes eredetű, zömében természetvédelmi oltalom alatt álló kaktuszt találtak.

A rajtaütésen a hatóságok képviselői a kaktuszok illegális nagyüzemi termesztését, illetve kereskedelmét tárták fel. Az eddigi adatok szerint az illegális kaktusztelepnek semmilyen szükséges engedélye nem volt a növények behozatalára, termesztésére és értékesítésére. A kaktuszok származása is kétes, az eddigi adatok alapján Kínából és Thaiföldről szerezték be a termesztők.

A kaktuszok postai úton érkeztek Magyarországra, majd itt tovább termesztették, és hazánkban, illetve az Európai Unióban, valamint azon kívül egyaránt értékesítették a növényeket.

A lefoglalt kaktuszok piaci értéke több százmillió forintra tehető. A cég székhelyén a hatóságok egy vörös farkú boát is találtak, amelyre nem volt veszélyesállat-tartási engedély. A zöldhatóság azonnal intézkedett, és a boát Fővárosi Állat- és Növénykertben helyezték el – írta az OKTVF.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkLezárják a lépcsősort
Következő cikkDíjazzák a nőket!

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Magyarorszag eghajlata “idealis” a kaktusz termelesere. Mexico biztosan retteg a konkurneciatol.

  2. Köszönjük a magyar hatóságoknak, hogy gyorsan és szakszerűen lecsaptak a nemzetgazdaságot megkárosító, aljas kaktusznepperekre! Máris sokkal nagyobb biztonságban érzem magam és a kannabisz-ültetvényeimet.

  3. Ezek a pékek autóiból dőlnek,ők hajnalban ezerrel jönnek szembe az egyirányú utcán,vígan folyatva a motor olajat. Természetesen a zöldkártya fekete,be sem engednék őket egy normális europai város központjába!

  4. Végre lecsaptak a magyar kaktuszmaffiára. Most már semmi akadálya annak, hogy tényleg elinduljon a gazdasági növekedés.

  5. Pécs belvárosában is tarthatnának ellenőrzést a kisáru szállitó jármüvek olajfoltokat hagynak a diszburkolatokon és másutt is. A régi zálogház előtt a Király u.ban olajos minden…

Comments are closed.