Karácsonyfát lopott, majd bombával fenyegetett

Tudjuk, hogy milyen fát akarunk és gondoskodjunk róla!

Egy 2,5 méteres műfenyővel akarta kiengesztelni barátnőjét az a férfi, aki egy áruházból lopta el az ünnep díszét, majd részegen fenyegetőzött.

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy pécsi férfi ellen, aki az egyik üzletközpontból eltulajdonított egy 2,5 méter magas dekorációs műfenyőt.

A vádlott 2013. november 20-án összeveszett élettársával, ezért elment otthonról italozni.

Az ital hatására úgy döntött, hogy kibékül élettársával, ezért kiengesztelésül ajándékot akart vinni neki. A vádlott bement a város központjában lévő üzletközpontba, ahol a dekorációs célból kiállított műfenyők közül egy 2,5 méter magas karácsonyfát, rajta 160 db gömbdísszel és 25 méter hosszú izzósorral magához vett és azzal az üzletközpontból kisétált.

A vádlott a műfenyővel a városon keresztül hazaindult, majd mintegy 2 kilométer megtétele után a vádlottat elfogták. A vádlott cselekménye a lopás vétségének megállapítására alkalmas.

A vádlott ezen cselekmény miatt megharagudott az üzletközpontra, ezért két héttel később 2013. december 14. napján bejelentést tett a rendőrségre, hogy az üzletközpontban több helyen bombát fog robbantani, amely miatt az áruház kiürítését megkezdték. Ezen bűncselekmény miatt a vádlottat bíróság elé állították és próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.