Katona-egészségügy Pécsen

Együttműködési megállapodást kötött a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE ÁOK) – tudatta közleményében a NATO KEKK szerdán az MTI-vel.

A NATO KEKK igazgatója, Kopcsó István orvos ezredes és Miseta Attila, a PTE ÁOK dékánja szerdán, Budapesten írták alá azt az együttműködési szándéknyilatkozatot, amellyel hivatalos keretbe foglalták a már 2009 óta tartó közös szakmai munkájukat, s együttműködésüket a katona-egészségügyi oktatás területén.

Mint írták, a jelenleg hét tagállamú, budapesti székhelyű központ és a nagy múltú, 1367-ben alapított egyetem főként a katona-egészségügyi kiképzések, tanfolyamok, valamint tudományos események, konferenciák szervezésében dolgozik együtt.

A PTE ÁOK oktatókat, nagy tapasztalattal rendelkező orvosokat biztosít többek között a NATO KEKK “Harctéri sérülések sürgősségi ellátása” című tanfolyamához. Emellett szakmai kapcsolatuk az interoperabilitás, azaz együttműködési képesség jegyében “a többnemzeti katona-egészségügyi szakemberek multikulturális környezetben való sikeres feladatteljesítését is elősegíti” – hangsúlyozták.

A NATO KEKK a jövőben – a NATO irányelveivel összhangban – egyre több civil szakértő bevonásával szeretné szélesíteni tevékenységei körét és ezáltal emelni tanfolyamai színvonalát.

Mivel – mint írták – “a civil-katonai együttműködés egyre hangsúlyosabb szerepet játszik a NATO tevékenységeiben”, a NATO KEKK is fontosnak tartja a civil szférával, a többi között az egyetemekkel való együttműködést.

A NATO KEKK-nek mostantól a PKE a harmadik hivatalos szakmai partnere. Korábban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjával és a Semmelweis Egyetemmel alakítottak ki hasonló kapcsolatot – derült ki a közleményből.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés