5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKiderül, mi lesz az ,,egypúpú" felüljáróval

Kiderül, mi lesz az ,,egypúpú” felüljáróval

Kedd délutánra készül el a szakértői vélemény az Árpád felüljáró felhajtó szakaszáról. Az üzemeltető Biokom Kft. által kért vizsgálatból derül majd ki, hogy milyen okok miatt mehetett tönkre a felhajtó ág, és milyen további lépések szükségesek az út felújítására.

 

A szakértők elemzik azt is, hogy az építésnél vagy a felújításnál történtek-e hibák, ami miatt megrongálódott az útszakasz. A városüzemeltetési cég pedig ez alapján tudni fogja, melyek a következő lépések. Azt azonban, hogy a helyreállítási munkálatok mikor kezdődhetnek el, egyelőre nem tudni.  Addig marad a 30-as tábla és a gyalogosforgalom elterelése. Az autósokat pedig arra kérik, hogy a felhajtó ág alatt ne parkoljanak.

A becslések szerint akár több mint 100 millió forintot is felemészthet a rekonstrukció, abban bíznak, hogy még nyáron ki tudják írni a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást. A korábbi városházi nyilatkozatok szerint amiatt ment tönkre a felüljáró, mert a csapadékcsatornák nyílásait beaszfaltozták, emiatt a víz akadálytalanul folyhatott a tágulási hézagokba, s ott télen megfagyva roncsolta a betont, a sós lé pedig a vas elemeket kezdte el megenni.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő