12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKi használhatja az újhegyi parkot?

Ki használhatja az újhegyi parkot?

A kommunális bizottság volt MSZP-s elnöke, Sík László Lajos az önkormányzati választáson sem indult el, most az újhegyi közalapítványi tagságáról is lemondott. Az egyik helyi egyesület szerint önkényeskedett az alapítvány a helyi szabadidőpark esetében.

– Azt kérem az új városvezetéstől, hogy egy korrekt, és valóban az újhegyiek érdekeit képviselő kuratórium irányítsa a jövőben az alapítvány munkáját – mondta Krizsánovics Károly, a Pécsújhegyi Környezet- és Érdekvédelmi Egyesület elnöke arra reagálva, hogy Sík László Lajos az egyik bizottsági ülésen bejelentette: kilép az Újhegyi Városrészért Közalapítvány kuratóriumából, amelynek elnöke, valamint több tagja is, így a volt szocialista képviselő, Hódosi Vera is távozik.

Az alapítvány haszonbérleti szerződésben működtette az ottani szabadtéri színpaddal, játszótérrel és kézilabdapályával, öltözővel is rendelkező szabadidőparkot – s éppen ez váltotta ki a konfliktust.

Krizsánovics Károly szerint ugyanis, ha az ő egyesülete szervezett volna rendezvényt a parkban, akkor azt érzékeltették velük, hogy ők ki vannak tiltva onnan. Szerinte Sík László személyétől függött: ki, vagy kik rendezhetnek programokat a területen. Az érdekvédelmi egyesület elnöke szerint, mivel a park építményeinek nincs ma sem használatba vételi engedélyük, erre hivatkozva utasították el őket. Azaz ha ők vették volna igénybe a parkot, akkor az ő esetükben „építési területnek minősítették” azt, így nem tudtak ott semmiféle eseményt rendezni.

Sík László ezzel szemben azt mondja, több egyesülettel is tudtak együtt dolgozni, s nem rekesztettek ki senkit az ottani parkból. Elmondása szerint korábban a helyi részönkormányzat kezelte a parkot, és miután átvették tőlük, több százezer forintjukba került rendbe tenni azt. Rendszeresen áldozniuk kellett a rongálások okozta károk kijavítására, s éppen a vandálok miatt tartották zárva bizonyos időszakokban a parkot – mondta, aki szerint „legtermészetesebb” az, hogy a mostani városvezető koalíció irányítsa ezt a városrészt is…

Mindenestre az érdekvédelmi egyesület által felhozott problémákat a természeti és emberi erőforrás bizottság is megtárgyalja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő