Kié a legszebb konyhakert?

A 2012-es indulás óta évente duplázódott a Legszebb konyhakertek programban részvevő települések száma, idén eddig 180 önkormányzat csatlakozott, a jelentkezési határidő március 20-án jár le – adta hírül az MTI. 

Szakáll István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten elmondta, a programot azért hirdették meg, hogy kialakuljon egy olyan hálózat, amelynek a tagjai maguk termelik meg a család részére a zöldséget és a gyümölcsöt.

A program kezdeményezője, Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a helyi kertművelők április 30-ig jelentkezhetnek a versenyre. A helyi zsűri augusztus közepéig kétszer járja be a kerteket, majd eldönti, hogy melyiket nevezi be az országos versenybe.

A végső értékelésre az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) kerül sor, szeptemberben. Az országos zsűri tagjai között ott lesznek a szaktárca és a szakmai szervezetek képviselői is.

Kovács Szilvia kitért arra is, hogy idén már minden megye képviselteti magát a versenyben, a legaktívabb Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye. Miután balkonon létrehozott konyhakertekkel is lehet indulni, több fővárosi kerület is csatlakozott a programhoz – mondta.

Kifejtette, újdonság az angliai Plymouth város csatlakozása, és lengyel városok is érdeklődnek a program iránt.

Kenderes a mezőgazdasági szakközépiskoláknak kezdeményezett külön versenyt idén.

Kovács Szilvia elmondta, Magyarországon potenciálisan két és félmillió ember alakíthatna ki saját konyhakertet, s azt szeretnék, ha minél többen élének ezzel a lehetőséggel.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés