5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaKigyulladhatnak a földek

Kigyulladhatnak a földek

A meleg és csapadékmentes időjárás miatt a napokban jelentősen megnőtt a tűzveszély. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ezért felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a megszokottnál is nagyobb óvatossággal járjanak el a betakarítási munkák során.

Hangsúlyozták, hogy az elmúlt években több nagy anyagi kárral járó és anyagi javakat veszélyeztető tűz ütött ki Magyarországon a nyári betakarításkor. A NAK ezért figyelmezteti a termelőket, hogy az esetek megelőzése érdekében az idén is fokozott figyelmet fordítsanak a kalászos termények betakarításában részt vevő gépek tűzvédelmi állapotára, valamint a tarló, illetve növényi hulladék égetésére vonatkozó szabályok betartására.

Kiemelték, hogy az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásai szerint a munkában csak olyan jármű vehet részt, amelynek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítás előtt az üzemeltető elvégezte és tűzoltó készülékkel is ellátta. Az aratást először lehetőleg a közút, illetve vasútvonal mentén kell elkezdeni, majd a betakarítás után ezek mellett legalább 3 méter széles védőszántást kell kialakítani.

Munkaszünet idején a kombájnt a gabonatáblától, tarlótól és kazaltól legalább 15 m távolságra szabad csak leállítani. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor itt is 3 méter széles védőszántást kell készíteni. A szabályok szerint olyan javítást, amely nyílt láng használatával, vagy üzemanyagszivárgással jár, a gabonatáblán (tarlón) nem lehet elvégezni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja a figyelmet, hogy a táblában dohányozni még a járművek vezetőfülkéiben sem szabad.

Az aratás idejére a gabonatáblától legkevesebb 15 méterre, növényzettel nem borított részen lehet dohányzóhelyet kijelölni, a cigarettacsikkek eloltásához és gyűjtéséhez pedig vizet tartalmazó edényt kell kihelyezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő