Kikapott a PMFC

A Pápa 3-1-re nyert a Pécs vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A Pápa három vesztes találkozót követően szerezte meg újra a három pontot, míg a Pécs ugyanennyi győztes találkozó után kapott ki.

Már a hatodik percben vezetést szerzett a vendégcsapat, ami kissé megzavarta a pécsi együttest. Ennek ellenére az első félidőben inkább a hazaiak akarata érvényesült, mégis a szünet előtt nem sokkal növelte előnyét a második nagy helyzetét is értékesítő Pápa. A hazaiaknak még a fordulás előtt sikerült szépíteniük, noha Mohl büntetőjét kis híján védte Szűcs.

A második játékrész elején több helyzetet is kidolgozott a Pécs, de Szűcs parádésan védett. A 65. percben egy óriási védelmi hibát követően a harmadik kapura tartó próbálkozásából a harmadik gólját is megszerezte a Pápa.

Tíz perccel később Pölöskey a második büntetőjét harcolta ki, ráadásul az utolsó emberként szabálytalankodó Supicot kiállította a játékvezető. A 11-est a sértett azonban csúnyán fölé lőtte.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés