12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaKokainos gyerekruhát találtak

Kokainos gyerekruhát találtak

Folyékony kokainba áztatott gyermekruhákat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában – tájékoztatta a NAV vám- és jövedéki szóvivője szerdán az MTI-t.

Suller György közlése szerint a csomag Argentínából érkezett egy magyarországi címzett részére. A drogteszt nyomán beigazolódott, hogy a gyermekruhák egy kilogramm folyékony kokaint tartalmaznak.

A küldeményt lefoglalták és ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Az eset még június elején történt, azonban a rendőrségi nyomozás eredményessége érdekében most hozták nyilvánosságra – közölte a referens.

A szerdai Nemzetközi Kábítószer-ellenes Világnap kapcsán a szóvivő arról is beszámolt, hogy 2013 első negyedévében, 47 esetben 25 kilogrammnyi kábítószerre bukkantak a pénzügyőrök a  Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A drog általában kis csomagokban, egyenként kisebb mennyiségben, leleményesen elrejtve,  jellemzően postaforgalomban érkezik a légikikötőbe.

Az elmúlt évben országosan 170 esetben összesen 1634 kilogramm különféle kábítószert – többnyire marihuánát foglaltak le a pénzügyőrök. Közúton, elsősorban a déli határszakaszon volt a legnagyobb a drogforgalom. A marihuánát többnyire duplafalú kamionban, üzemanyagtartályban próbálják elrejteni, amelyet a NAV pénzügyőrei a kamionröntgen, illetve kábítószerkereső kutyák segítségével derítenek fel – ismertette Suller György.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő