Konferenciák az eredményekről

Magyarország jobban teljesít címmel országos konferenciasorozatot indít a Fidesz az eddigi kormányzati eredményekről – közölte Nyitrai Zsolt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti országgyűlési képviselő szólt arról is, hogy eddig 1,7 millió aláírást gyűjtöttek a rezsicsökkentés megvédése érdekében, akciójukat pedig legalább a Fidesz június 9-i kongresszusáig folytatják

A politikus kifejtette: a Magyarország jobban teljesít című, június végéig tartó konferenciasorozatuk keretében a Fidesz választókerületi elnökeinek meghívására miniszterek és államtitkárok látogatnak majd el az ország különböző pontjaira, és beszámolnak például a nyugdíjasok, a nők, a devizahitelesek és a fogyatékossággal élők érdekében hozott lépésekről, a földvédelemről, valamint a gazdasági függetlenség kialakításáról. Hozzátette, az előadássorozat költségeit a Fidesz fizeti.

Az első állomás pénteken lesz Nyíregyházán, ahol Doncsev András, az erőforrás-minisztérium parlamenti államtitkára ismerteti a kabinet családbarát intézkedéseit.

Nyitrai Zsolt azt mondta, Magyarország egyértelműen jobban teljesít mind az európai uniós tagállamok eredményeit nézve, mind pedig “a Gyurcsány-Bajnai-féle kormányzással” összehasonlítva.

A Fidesz képviselője a tájékoztatón arról is beszámolt, hogy az elmúlt kilenc hét alatt több mint 1,7 millió aláírást gyűjtöttek a rezsicsökkentés megvédése érdekében, ennyien mondtak nemet “a Mesterházy-Bajnai-féle rezsicsökkentés-ellenes koalícióra”. A több mint 1,7 millió aláírást példátlan közéleti sikernek nevezte a fideszes politikus, hozzátéve, hogy az akciót legalább június 9-ig, a Fidesz következő kongresszusáig folytatják.

Az eddigi eredmény azt is kifejezi, hogy a kormány helyesen döntött, amikor határozott lépéseket tett a rezsicsökkentés érdekében, és fellépett a trükközni próbáló szolgáltatókkal szemben is – mondta Nyitrai Zsolt.

Egyúttal arra kérte azokat, akik a fideszes standok valamelyikén már ellátták kézjegyükkel az aláírásgyűjtő ívet, töltsék ki azt az interneten is, mert így lehetőségük lesz arra, hogy a Facebookon keresztül minél több ismerősükkel megismertessék a rezsicsökkentés támogatását.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés