Kormányzati pénzt kaphat a szülőszállás

Latorcai Csaba helyettes államtitkár szerint a jövőben mindent meg kell tenni a pécsi szülőszállás működtetéséért. A Pécs-Normandia LIONS Club által fenntartott MentőÖv Szülőszállás célja, hogy a beteg gyerekeknek és hozzátartozóiknak a kezelések idején ingyenesen biztosítson otthont.

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Pécs-Normandia Lions Club által fenntartott ingyenes szülőszállások gyógyításban betöltött szerepe felől tájékozódott városunkban, szerdán.

Az összesen huszonnyolc férőhelyes Lions MentőÖv Szülőszálláson Latorcai Csaba azt mondta, egy olyan, egyedülálló, országos szinten is ritkaságnak számító szolgáltatást nyújt a Pécs-Normandia Lions Club, amelyet érdemes kiemelt szinten kezelni. Mint mondta, a jövőben mindent meg kell tenni a civil kezdeményezés felkarolásáért, s költségvetési forrásokhoz kell juttatni a szervezetet és az általa működtetett szolgáltatást. A helyettes államtitkár a várható támogatás mértékéről és formájáról egyelőre nem nyilatkozott.

Mint arról korábban már beszámolt lapunk, a Pécs-Normandia Lions Club megfeszített, egyéves munka eredményeként tavaly fejezte be a MentőÖv Szülőszállás bővítését a Mártírok útján. A 28 férőhelyes, ingyenes szállásokat a pécsi gyermekklinikán kezelt beteg gyermekek szülei, valamint a koraszülöttek anyukái veszik igénybe.

Az apartmanok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a beteg gyermekeket rövidebb időre kiengedjék a kórházból, és a klinikától messzebb élő szüleikkel lehessenek. A közösségi helyiségben lehetőség nyílik a szülők részére egészségügyi előadások, foglalkozások, valamint kulturális rendezvények megtartására.

A ház évi négymillió forintot felemésztő fenntartásához a szervezet tagjai nyújtanak támogatást, a költségek előteremtése viszont egyre több nehézségbe ütközik – tudtuk meg a helyszínen a Lions Club vezetőitől -, ezért is fordultak a helyettes államtitkárhoz.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés