Környezettudományi Diákkonferencia Pécsett

Április 23-25. közt rendezzük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán a XIV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát, illetve ennek egy fiókkonferenciáját a Fiatal Környezettudományi Kutatók a Zöld Gazdaságban címmel.

Az országos jelentőségű, minden egyetemet felölelő rendezvény nemzetközi érdeklődésre is számot tart. A több mint 200 hallgató, 63 zsűritag, 21 szekcióban indul, továbbá a résztvevők közt szerepel Kolozsvárról, illetve Salzburgból is érkező előadó.

A konferencia tematikájában, illetve a résztvevők kutatásaiban kiemelt szerepet kap a napjainkban is oly jelentős környezettudatosság, környezet- és természetvédelem, természetbarát technológiák alkalmazása, ökológiai rendszerek megőrzésének vizsgálata.

Konferenciánkkal szeretnénk lehetőséget és fórumot biztosítani a hallgatóknak a fiatal kutatókká válásban. Remélhetőleg az idei OFKD is kitűnő lehetőséget nyújt majd arra, hogy az egymástól távolt fekvő képzéseket kínáló felsőoktatási intézmények tanulói kutatásuk prezentálásával megmérettessék magukat, kapcsolatokat teremthessenek.

Hirdetés