Kovács Ágnes is bemutatkozik

Az MSZP az Együtt -PM és a Forum Sopianae Egyesület közös polgármesterjelöltje szeptember 18.-án, csütörtökön tartja meg első programismertető fórumát a városban. 

Kovács Ágnes szerint Pécs jelenlegi polgármesterének programja illetve ígéretei nem fedik a valóságot, és a pécsiek sok kérdésükre nem kaptak választ Páva Zsolttól.

A polgármesterjelölt elmondta, aláírásgyűjtésük során rengeteg észrevétel érkezett a programjukhoz, aminek nagyon örülnek, mert épp az volt a céljuk, hogy  a közösségi tervezés kerüljön előtérbe a pártprogram helyett. Az így kialakult javaslatcsomagot, a város jövőjét érintő elképzeléseiket közvetlenül a pécsiekkel szeretnék ismertetni, így a város különböző részein személyesen találkoznak majd a városlakókkal.

Az első fórum 2014. szeptember 18.-án, csütörtökön 17:30 kezdettel a Slyven rendezvényközpontban lesz.

Hirdetés