5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHatmillió a pécsi nehéz sorsú gyerekeknek

Hatmillió a pécsi nehéz sorsú gyerekeknek

Negyven úgynevezett Biztos Kezdet Gyermekház – köztük a pécsi intézmény is – kap összesen 183 millió forint kormányzati támogatást erre az évre; a korábban európai uniós forrásból elindított esélyteremtési program folytatása csaknem hatszáz, ötévesnél fiatalabb gyereket és családját érinti – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.

Langerné Victor Katalin az egyik józsefvárosi intézményben tartott sajtótájékoztatón elmondta: a gyerekházakban a szülők a gyerekekkel közös foglalkozásokon vehetnek részt. Az angol minta alapján kialakított intézményekben az ötévesnél fiatalabb, jelentős szociokulturális hátránnyal induló gyerekek szülei kapnak segítséget például a neveléshez, a gondozáshoz vagy az étkeztetéshez. A szegénységben, nehéz körülmények között élő szülők előtt sem volt már jó minta, így nincs is mit továbbadniuk – mondta.

Kifejtette: a pályázaton nyertes intézmények fenntartása az év végéig biztosított. A támogatási lehetőséggel azok az önkormányzatok, valamint civil és egyházi fenntartású intézmények élhettek, amelyek korábban már működtettek ilyen gyerekházakat, ám uniós finanszírozásuk lejárt.

Az MTI kérdésére a helyettes államtitkár azt is közölte, hogy a jövő évi költségvetésben 290 millió forint pályázati forrást biztosítanak ugyanerre a célra.

A cél az, hogy a gyerekszegénység ne nőjön tovább, ezért mindent meg akarnak tenni, hogy a szegénység ne termelje újra magát a következő generációkban.

Langerné Victor Katalin kitért arra is, hogy a már működő gyerekházak mellett újakat is nyitnak majd az ország leghátrányosabb kistérségeiben; az új intézmények kialakítását az Új Széchenyi Terv támogatásából biztosítják.

Az újságíróknak kiosztott tájékoztató szerint az országban 48 gyerekház működik, és hamarosan újabb 56 nyílik. Programjaikban eddig 4.237 gyerek és a szüleik vehettek részt. Az ingyenes programokon a gyerekek egyebek mellett készségeik és képességeik kibontakoztatásához is segítséget kaphatnak, ezzel felkészítve őket az iskolai életre.

A pécsi Vadrózsa Biztos Kezdet Gyermekház közel hatmillió forintot kap. A támogatásra önkormányzatok pályázhattak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő