12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút NőKözgazdászból lett profi sminkes a fiatal lány

Közgazdászból lett profi sminkes a fiatal lány

A komlói Mester Luca még csak 24 éves, de már négy éve vezeti Pécsett saját vállalkozását. Most pedig ott tart, hogy egy hónapos várólista van hozzá. Ennek ellenére a sikert szerényen kezeli, két lábbal jár a földön – méghozzá hazai földön. Ugyanis hiába bombázzák fővárosi és külföldi lehetőségekkel: Pécset választotta. A történetben egy csavar is van: közgazdász diplomáját tette parkolópályára, hogy sminkes legyen. 

Mikor megérkezem Lucához, már a belvárosi szalon előtt áll és hatalmas mosollyal fogad. Ezután bevezet a „kis birodalmába”, ahol egykoron tanulta a szakmát. A sors úgy hozta, hogy most itt is dolgozik, közgazdász sminkesként. Persze, ilyen titulus nincs, de azért az nem mindennapi, hogy valaki elvégez egy egyetemet, aztán totál más irányba találja meg a boldogságot. Lucának azonban sikerült.

„Arra gondoltam, ha nem jön be a vállalkozás, legalább szebben fogom kisminkelni a barátnőimet, de szerencsére nem így alakultak a dolgok”

– Sokan éveket szenvednek egy közgáz diplomáért, te pedig csak úgy „eldobtad”?

– Nem, nem dobtam, csak polcra tettem. Bár igaz, hogy jó pár hónapja porosodik ott. A smink iránti érdeklődésem az egyetem második féléve után kezdődött komolyabban, amikor elkezdtem kitanulni ezt a szakmát. Persze kicsit megmosolyogtató, hogy sokan járnak amúgy ebben az időszakban különórákra, én viszont egy szakma megszerzése miatt jártam először Pécsett, majd Pestre is több tanfolyamra.

– Akkor már az egyetem alatt is dolgoztál?

– Igen, de talán a munka iránti szeretetem kicsit korábbra nyúlik vissza. Sosem szerettem a szüleimtől pénzt kérni, így például a tanfolyamokat is a modellkedésből félretett pénzemből fedeztem.

– Várj, akkor nemcsak profi sminkes vagy, hanem modell is?

– Igen, de ez az életem nagyon kis részét képezi és tegyük gyorsan hozzá, hogy sosem szerettem volna modell lenni. A szüleim és a párom neveztek be egy versenyre, amiről nem is tudtam, de megnyertem. Akkor 17 éves voltam és hatalmas szó volt számomra, hogy Nánási Pál Lakatos Márkkal készített rólam portfóliót.

Komlóról egészen Dél-Koreáig menetelt a fiatal lány, de a modellkedést nem tartotta hivatásának

– Bombáztak is utána ajánlattal?

– Igen, volt szerencsém külföldön is kifutóra állni. A legmesszebb Dél-Korába jutottam, de másfél év után rá kellett jönnöm, ez nem az én hivatásom. A modellkedés számomra már csak hobbi, viszont amire büszke vagyok, hogy immáron 3 éve Náray Tamás divattervező modelljei közé tartozhatom. Emellett pécsi tervezőknek dolgozgatom, mint például Frank Adél, Whitewedding, Sea bikini és a Crystal.

[su_quote]Olyan ember vagyok, aki nagyon ragaszkodik a családjához, és mivel ők Pécsett élnek, nem akartam máshol lenni. A vőlegényemmel itt tervezzük a jövőnket, már lakást is vettünk, nemsokára pedig esküvő.[/su_quote]

Pécsett érzi jól magát

– Most a sminkelésből élsz, Pécsett ekkora kereslet van rá?

– Rengetegen kérdezik tőlem, hogy én mit is csinálok pontosan, ha épp nem egy menyasszonyt sminkelek. De szerencsére meg tudom mutatni a naptáramat, hogy tele van. Pécsett is rengeteg fotózás van, tévés produkció, ahova hívnak. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy számos reklámfilmeknél, kampányfotózásokon és az Elle Fashion Weeken is sminkelhettem, és több mint egy éve az M5 egyik műsorának is sminkese vagyok. Ez mind hatalmas élmény amellett, hogy a munkám része.

Luca sminkjét könnyen meg lehet ismerni a természetességről. Szerinte ugyanis a sminknek önbizalmat kell adnia, nem pedig plusz rétegeket

– Szerinted leszel valaha közgazdász?

– Sok vendégem kérdezi ezt, de mindenkinek csak azt mondom, hogy amíg képes vagyok hajnali ötkor simán felkelni egy vendéghez, aki sminket kér, és ettől még boldog is vagyok, akkor a válaszom: nem, nem leszek közgazdász. Nagyon jól érzem magam a bőrömben így. És másnak is azt tanácsolom, hogy merjen nekivágni, Pécsben rengeteg potenciált látok, ha megtalálja az ember azt, amire szükség van.

Luca kapott már ajánlatot a L’Oréal-tól is, de mivel el kellett volna hagynia a várost, nemet mondott
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő