10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKultúra: jól dolgoznak a közmunkások

Kultúra: jól dolgoznak a közmunkások

Sikeres a kulturális közfoglalkoztatás szeptember 1-jén elindult második üteme, amely 1350 településen, 2290 partnerszervezet bevonásával több mint 4500 álláskereső számára nyújt teljes munkaidős foglalkoztatást – mondta a kormányszóvivő pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón az MTI híradása szerint.

Kurucz Éva hangsúlyozta: a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett program példája annak, hogy a közfoglalkoztatásban nemcsak fizikai, hanem szellemi értéket létrehozó munka is zajlik, amely kulturális területen az érettségizettek, diplomások számára nyújt segítséget, egyben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon az unós átlagnál alacsonyabb, 7,8 százalékos a munkanélküliségi ráta.

Hoppál Péter; Kurucz Éva

A munkanélküliség az elmúlt egy évben az uniós tagállamok közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben – jegyezte meg a kormányszóvivő.

Kurucz Éva utalt arra, hogy a kulturális közfoglalkoztatási programot tavaly novemberben indította el a kormány.

Minden harmadik település érintett volt benne, résztvevői 38 ezer kulturális rendezvény megszervezéséhez járultak hozzá – közölte. Hozzátette: kiderült, hogy a kezdeményezés sokkal több, mint egy egyszerű foglalkoztatási program, mert óriási szerepe van a közösségteremtésben.

Szólt arról, hogy a kezdeményezés része a kulturális közfoglalkoztatottak szakmai felkészítése is, amelyhez a Nemzeti Művelődési Intézet külön képzést akkreditált.

„A tapasztalatok szerint a közösségi asszisztens, a közösségi koordinátor és a közösségi munkás munkakörökben tevékenykedő közfoglalkoztatottaknak azáltal, hogy értékes, hasznos munkát végeznek, nő az önbecsülésük és sokkal magabiztosabban, nagyobb lehetőségekkel tudnak kilépni a nyílt munkaerőpiacra” – mondta.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár arra emlékeztetett, hogy a program első ütemében 4000 kulturális közfoglalkoztatott állt munkába, számuk később meghaladta a 4500-at. A kormányzat a második ütemben 4500 embernek adott lehetőséget, s jó esély van arra, hogy a létszám 5000 fölé emelkedik.

A politikus szólt arról is, hogy a kulturális szféra a közfoglalkoztatás azon szegmense, ahonnan a legsikeresebben lehet átlépni a munkaerőpiacra.

„A települési önkormányzatoknál, civil szervezeteknél és egyebek mellett egyházaknál dolgozó érintettek 22 százalékát továbbfoglalkoztatják, tehát valódi munkahelyen folytathatják tevékenységüket” – mutatott rá.

Hoppál Péter példaként hozta fel, hogy a pécsi Zsolnay-negyedben a program első körében 3 közfoglalkoztatott vett részt – egyet teljes állásban alkalmaztak tovább -, a második ütemben már 6 közfoglalkoztatott került a negyedbe.

Az államtitkár arról szólt, hogy a kormány számára a közfoglalkoztatottak számának növelése a szférában a kulturális alapellátás megszervezése miatt is fontos. Ennek lényege, hogy a kultúrafogyasztásból ma még kieső területeket, csoportokat bevonva a társadalom minél szélesebb köréhez eljusson a minőségi kultúra, ehhez pedig nagy segítséget jelent a kulturális közfoglalkoztatás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő