“Kulturális szabadságharcba” kezd a Jobbik

A Jobbik úgy látja, mivel a Fidesz vezette kormány nem kezdett bele a magyar kultúra és gondolkodás szükséges átalakításába, nekik kell ezt a “szabadságharcot” elkezdeniük.

Pörzse Sándor jobbikos képviselő úgy fogalmazott, az utóbbi fél évben gyakorlatilag semmi sem történt a kultúra területén, miközben a teljes jobboldali szavazótábor szerint azt a “pusztítást, amit a kultúrában és a fejekben” az SZDSZ véghez vitt, orvosolni kell. A Jobbik kitart amellett, hogy Alföldi Róbert nem alkalmas a Nemzeti Színház vezetésére, szerintük le kell váltani tisztségéből.

Pörzse Sándor közölte, hogy szerdán várnak tiltakozó nagygyűlésükre mindenkit, aki nem ért egyet a Nemzeti Színházban uralkodó szellemiséggel.

A képviselő károsnak tartja, hogy a szerinte egyébként tehetséges színész és műsorvezető, Stohl András vezetheti a Való Világ című műsort – “ami maga egy botrány” -, mert ez azt üzeni: bármit megtehet, akár bűnözhet is valaki, nem lesz következménye. Ezt a szellemiséget szerinte az SZDSZ terjesztette el Magyarországon.

Pörzse Sándor rádiós berkekből származó információira hivatkozva azt mondta, a Magyar Rádióban további 340 millió forint kifizetéséről van tudomása azon a nyilvánosságra került 162 millió forinton felül, amelyet prémiumként egyeseknek Such György távozása előtt utaltak át.

Élesen bírálta, ami a Magyar Tudományos Akadémián – Hétköznapi nacionalizmus és nemzeti radikalizmus címmel – közpénzen rendezett tanácskozáson történik, értékelése szerint “rasszistázzák ott a magyarokat”, látens gyűlöletkeltés folyik.

Mint mondta, kulturális forradalmuk keretében fellépnek majd a parlamentben és a nyilvánosság előtt azok ellen a jelenségek ellen, amelyek szerintük elfogadhatatlanok, és figyelni fogják a közpénzen támogatott kulturális jelenségeket.

Pörzse Sándor beszámolt arról, hogy míg a parlamenti folyosón vagy az ülésteremben fideszes képviselők egyes megnyilvánulásaiból úgy tűnik, támogatják a Jobbik bizonyos törekvéseit, például Alföldi Róbert ügyében, amikor döntést kell hozni, nem állnak melléjük.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés