Lángolt az óvoda

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közlése szerint néhány perccel tizenhárom óra előtt érkezett a segélyhívás a szervezet műveletirányító központjába, amely szerint Siklósnagyfaluban ég az óvoda épülete. A nyári szünet miatt szerencsére nem voltak gyerekek az épületben.

Siklósról és Mohácsról riasztottak tűzoltókat a helyszínre, ahol az épület egyik fele és a tetőszerkezet lángolt. A beavatkozók több oldalról kezdték meg az oltási munkálatokat, külön figyelmet fordítva a létesítmény mellett található, felszín feletti öt köbméteres gáztartályra. A tűzoltóknak mintegy fél óra alatt sikerült körülhatárolniuk a lángokat, majd a továbbterjedés megakadályozása érdekében, és a szellőztetés céljából megbontották a tetőszerkezetet is.

A munkálatok még tartanak a helyszínen, a jelenlegi információk szerint a földszintes épületben a két csoportszoba közül az egyik teljesen kiégett. A mosdóhelyiségek és az előtér erősen kormozódott, valamint a tetőszerkezet is jelentős mértékben károsodott.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés