Lassan terjed az influenza

Az utóbbi két hétben Magyarországon csak mérsékelten emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma, lassan terjed az influenza. A megbetegedések száma még mindig a járványküszöb alatt van – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb jelentéséből.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 21. és 27. között az országban 10,4 százalékkal emelkedett a megbetegedések száma az előző héthez képest, mintegy 13 500-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A fővárosban és négy megyében csökkent, 11 megyében emelkedett, négy megyében alig változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma.

A megbetegedések aránya Pest megyében, Budapesten és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, Csongrád, Veszprém és Nógrád megyében pedig a legalacsonyabb. A 4. héten három óvodai közösséget érintő légúti járványról érkezett jelentés Baranya, Hajdú-Bihar és Tolna megyéből.

A múlt héten összesen 48 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett az OEK légúti vírus osztályára. Ezek közül öt mintában mutatták ki az influenzavírust, három influenza A és két influenza B vírust azonosítottak.

A betegek mintegy 42 százaléka 15 és 34 év közötti volt, több mint negyedük pedig a 35 és 59 év közötti korcsoportba tartozott. A gyermekek aránya csaknem 24 százalék, míg a betegek több mint 8 százaléka a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton Facebook-oldalán azt közölte, hogy már tizenhárom ország jelentett kiterjedt influenzajárványt, 17 európai ország számolt be arról, hogy növekedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Öt nyugat-európai államban azonban már csökkenni kezdett az esetszám. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ 26 ország megbetegedési statisztikái alapján készített jelentése azt mutatja: stabilan tartja magát az influenza Európában – írta az ÁNTSZ.

Kedden országos népegészségügyi kampány indult az influenzás megbetegedések terjedésének megelőzéséért. Ehhez három közlekedési vállalat – a Volánbusz Zrt., a MÁV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. – is csatlakozott, elsősorban plakátok kihelyezésével hívják fel a figyelmet a védőoltás, a kézmosás és a fertőtlenítés fontosságára.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés