Látogatás Zágrábban: kultúrában utaztunk

A horvát-magyar kapcsolatok erősítése és a pécsi horvát kisebbség támogatása kapcsán utazott Nagy Csaba alpolgármester és Hoppál Péter kulturális bizottsági elnök a minap Zágrábba. A találkozón déli szomszédunk küszöbön álló uniós csatlakozásából eredő lehetőségekről is szó esett.

Mint azt Hoppál Péter a találkozó után lapunknak elmondta, Zágrábban többek között az isztriai Tar városában működő művésztelep jövőjéről esett szó. Itt több magyar és pécsi alkotó is megfordul, ezért fontos, hogy magasabb dimenzióban folyjon a két város és a két ország együttműködése. Éves szinten az alkotóműhely tevékenységét 3-3 millió forinttal támogatja a magyar és a horvát fél, hogy nyaranta tíz héten át az intézményben művészek tevékenykedhessenek. Emellett a találkozón szó esett még Pécs és a horvát Samobor városának kapcsolatáról is.

A delegáció tagjaként szintén tárgyalásokat folytató Nagy Csaba alpolgármester azt mondta, a horvát kulturális minisztérium vezetőjével is egyeztettek a két ország kapcsolatáról és a pécsi horvát kisebbség fontosabb intézményeiről, eseményeiről. Mint jelezte, a város nemrégiben döntött a Miroslav Krleza iskola országos horvát kisebbségi önkormányzatnak történő átadásáról, ezért arra kérték a horvát felet, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az intézmény működését.

A találkozón biztosították a horvát felet arról is, hogy Pécs erejéhez mérten a jövőben is támogatja a helyi nemzetiségiek programjait, célkitűzéseit. Az alpolgármester azonban arra kérte a minisztérium képviselőjét, hogy például az iskola és a horvát színház fejlődéséhez nyújtson segítséget déli szomszédunk kormánya is.

Nagy Csaba azt mondta, mivel Horvátország a közeljövőben az Európai Unió teljes jogú tagjává válik, a két ország kapcsolata még tovább fog mélyülni. Ez nemcsak kulturális, de gazdasági értelemben is pozitív változásokat tartogat a baranyai megyeszékhely számára – tette hozzá.

A zágrábi kapcsolatok hozadéka az a tény is, hogy a Zágrábi Filharmonikusok vezetősége német befektetők és építész szakértőjük kíséretében tanulmányozta a pécsi Kodály Központ épületét. A horvát fővárosban ugyanis szintén ezerfős koncerttermet építenének a közeljövőben.

Hirdetés