Lázár folytatná a földárveréseket

Folytatni kell a földárveréseket január-februárban is, ha arra van igény – mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában kedden.

Miniszteri meghallgatásán Lázár János elmondta, hogy a teljes helyi nyilvánosság mellett zajló földárverésekről napi jelentést kap.

Hangsúlyozta, hogy az uniós előírásoknak megfelelő legitim rendszer ellenőrizhető.

Közölte, hétfő estig mintegy 95 ezer hektárt értékesítettek a Földet a gazdáknak programban, amit várakozásokon felüli aránynak nevezett, ebből 130 milliárd forint bevétele keletkezett az államnak.

Az ellenzéki kritikákra reagálva közölte: mindössze 725 hektárra jelentkezett 10 olyan “külföldi” vevő, aki Magyarországon gazdálkodó kettős állampolgár.

Az ellenzéki felvetésekre reagálva azt is jelezte: nyitottak arra, hogy a nem értékesített állami földeket önkormányzatok részére átadják szociális értékesítésre.

Hirdetés