LDSZ Biztonságtechnikai szimpózium Pécsett

Az LDSZ Vagyonvédelmi Kft. – mint a Dél-Dunántúl vezető biztonságtechnikai vállalkozása – március 29-én tartotta a Dél-Dunántúli biztonságtechnikai szimpóziumot Pécsen a Hotel Palatinus impozáns Bartók termében.

Az ORFK-ról, valamint Baranya, Somogy, Tolna megyéből is érkeztek magas rangú rendőri vezetők, köztük 2 városi rendőrkapitány, tűztervezők, biztonsági rendszer telepítők, Vagyonvédelmi Szakmai Kamara megyei elnöke, de a hallgatóság soraiban nagyvállalati-, intézményi vezetők, polgármesterek, építőipari kivitelező cégek vezetői, biztonsági vezetők is ültek. Az LDSZ Vagyonvédelmi Kft. hagyományteremtő céllal szervezte meg a Dél-Dunántúlon dolgozó szakmai és végfelhasználó cégek, intézmények számára a biztonságtechnikára fókuszáló szakmai előadás sorozatot.

Korontos Zoltán pécsi rendőrkapitány megnyitója után a Labor Strauss bécsi tűzközpont gyár vezetője mutatta be hazai tűzoltósági engedéllyel is bíró vezeték nélküli tűzjelzőit, mellyel kábelezés, fúrás-faragás élkül is telepíthető szabványos tűzjelző akár egy műemlék épületbe is. A helyiség színvilágának, mennyezetének megfelelő, akár egyedi színezésű, mintázatú érzékelőkkel is áll a gyártó a Megrendelők rendelkezésére. A több ezer érzékelőt fogadni képes új osztrák gyártmányú tűzközpontról is szó esett, melynek piaci bevezetése csak a következő hónapokban várható. A tűzközpontok akár 3 különböző ( System Sensor, Apolló, LST ) intelligens érzékelőt is képesek egy rendszerbe integrálni.

A cég főmérnöke, Szatori Tamás beszélt arról, milyen gyakran vágják el a vezetékes telefont a betörők munka közben, hogy a kommunikációt bénítsák. Ilyen esetben a távfelügyelet nem kap információt az eseményekről. Az LDSZ által forgalmazott SatAlarm GSM és GPRS kommunikátorok használata mellett ez nem fordulhat elő, hiszem még anti-jamming funkcióval is felruházták őket.

Szerető Csaba, az LDSZ budapesti irodavezetője mutatta be élőben a GRUNDIG HD-SDI kameráit, FULL HD speed dome, 18x optikai zoomos kameráját a németországi premier után 2 héttel. Régi, mára elavult, kis felbontású, fekete-fehér video megfigyelő rendszereket lehet átkábelezés nélkül azonosításra alkalmas, 2 megapixel felbontásúra cserélni a legújabb technológia segítségével. Az IP-vel szemben nagy előnye az új SDI
technológiának, hogy:

1. minden SDI kamera kompatibilis az összes SDI video rögzítővel
2. azonnal, késleltetés nélkül hajtja végre a forgatható kamera a kézi vezérlés adta parancsot
3. teljesen zárt láncú, biztonságos
4. az eddigi biztonságtechnikai szaktudás elegendő a telepítéséhez, nem kell IT szakembernek lennie a telepítőnek

Ugyanakkor interneten keresztül tökéletesen elérhető, hiszen az SDI Video rögzítőt a netre csatlakoztatva távoli betekintéssel akár mobil telefonról is láthatjuk a kamera képeket.

Szerető Csaba mutatta be, hogyan lehet az LDSZ által forgalmazott IdentiVision Digitális Video Rögzítőkkel 4080 db kamera képét egy központi gépen figyelni. Példaként élő képeket láthattak a résztvevők a cég pécsi, budapesti és prágai üzletéből egy monitoron.

Bármelyik képben kinagyíthatunk egy arcot az azonosítás érdekében akár élő, akár visszajátszott képről van szó. Biztonságos video anyag tárolást egy, a DVR ellen is irányuló betörés esetén az FTP-re való feltöltéssel lehet megoldani a HDMI kimenettel is bíró új DVR-ek segítségével. A készülékek távolról is programozhatóak – ezzel időt és pénzt spórolhat mind a Felhasználó, mind a Telepítő. 3 év garancia bizonyítja a tartós, megbízható működést.

Az LDSZ Kft. által importált rendszámfelismerő rendszert is bemutatta budapesti üzletvezető. Ez a kamera által leolvasott rendszám alapján nyilvántartja a területre behajtani kívánó járműveket, vezérli a kaput, vagy sorompót, illetve nyilvántartja a parkolás időtartamát. Képes rögzíteni a haladó autó sebességét és rendszámát is. Bemutatta, hogyan telepítsük, és hogyan ne telepítsük a rendszámot leolvasó kamerát, és annak milyen funkciókkal kell rendelkeznie az eredményes és hatékony működéshez.

Az EVERLINK magyar fejlesztésű parkoló és munkaidő nyilvántartó beléptetőiről, fizető parkoló automatáiról, fizető kártyás megoldásairól a hazai gyártó beszélt. A szerverkliens architektúrában Linux és Windows alatt is futó, SQL adatbázist előállító, területeket komplexen figyelő nagy biztonságú beléptető rendszer 1024 belépési ponton akár 4 milliárd kártyát tud kezelni. A rendszer rugalmasságát mutatja, hogy Everlink, Roger, Sorex, Soyal, YLI olvasókat is kezel egy rendszeren belül. Automatizálhatók az ajtónyitások vészhelyzet, tűz esetén. Több szervezet munkaidő nyilvántartása is megoldható egy szerveren, így takarítva meg jelentős költséget egy nagyobb irodaházban.

Bemutatta profi hangrögzítőit a DSR Kft is, mely mobil telefonokat (brókerek ), ügyfélszolgálati hangokat, diszpécser központok beszélgetéseit rögzíti professzionális módon. Ma már kulcsszó-keresés, hangból írott szöveg készítése is tartozéka a profi hangrögzítésnek. Az ügyfélszolgálati hangrögzítésbe belehallgatva a supervisor segítheti az ügyintézők hatékonyabb marketing munkáját is. Szó esett egy új integrált épületfelügyeleti rendszerről is.

A Strauss Metal Pécsen gyártott termékeit megtekinthették a résztvevők. Páncélszekrényeken túl tűzoltósági kulcsszéfeket, ügyfélhívó rendszert, pénzkezelő-tároló egységeket is bemutatott a gyártó.

Professzionális, vandálbiztos, IP-n távkommunikációval bíró őrjárat ellenőrző rendszerrel is megismerkedhettek a helyszínre látogató szakemberek. Meggyőződhettek a magyar design tervezők tehetségéről is.

A pozitív visszajelzések alapján várhatóan májusban ismét megrendezi az LDSZ Kft. a színvonalas Biztonságtechnikai szimpóziumot Budapesten.

(X)