Lefejelték és ököllel verték a mobil miatt

Három pécsi lakos még júliusban egyik éjjel a Nagy Imre úton található lépcsőház kaputelefonján felcsengettek az ott lakó 43 éves férfihez és a ház elé lehívták. Ezt követően követelni kezdték tőle egyikőjük korábban ellopott mobiltelefonját, valamint bőrkabátját. Amikor a férfi közölte, hogy a tárgyakról nem tud semmit, akkor ököllel arcon ütötték, lefejelték, majd további bántalmazással fenyegették. A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A három férfit a rendelkezésre álló adatok alapján gyanúsítottként hallgatták ki, velük szemben a Pécsi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoztak. Az ügyben keletkezett iratokat a nyomozó hatóság 2014. szeptember 23-án az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Hirdetés