5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzóna"Legyen akaratunk, elszántságunk és erőnk"

„Legyen akaratunk, elszántságunk és erőnk”

Több mint félezren gyűltek össze péntek este a Széchenyi téren, nem sokkal nyolc óra előtt, amikor felcsendültek a Himnusz dallamai Pécs város augusztus 20-i ünnepségének kezdetén. A résztvevők a zenés-táncos és irodalmi elemekben bővelkedő műsor alatt Szent István művének méltatása mellett az összefogás fontosságáról hallhattak.

A Fekete Gyémánt Fúvószenekar játékát követően a szervezők nevében Orcsik Ferenc, a Pécs Ifjúsági Központ vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből felolvasott részlet után dr. Kunszt Márta, a város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet.

Köszöntőjében első királyunk történelemformáló tetteit és az államalapítás fontosságát helyezte a középpontba az akarat, az elszántság és az erő fogalmain keresztül. Mint felidézte, akkoriban a kereszténység formálta Európa egységes kultúrájához való tartozás vágya indította el a változásokat, a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás pedig ezen értékekhez való visszatérésre adott lehetőséget.

– Azt kívánom, hogy a következő egy évben legyen elég akaratunk, elszántságunk és erőnk, hogy megtaláljuk a helyünket ebben az új Európában – zárta szavait az alpolgármester.

Ezt követően került sor az új kenyér megszentelésére, amelyet viszont az előzetesen bejelentettel ellentétben nem Mayer Mihály megyéspüspök, hanem Garadnay Balázs püspöki helynök végzett. A kenyéráldásban az összefogás és az összetartás fontosságára hívta fel az ünneplő városlakók figyelmét.

A megszentelt kenyeret végül Kunszt Márta szegte meg, majd néptáncosok osztották szét a jelenlévők között, akik közül sokan – Garadnay atya szavait megfogadva – törtek a mellettük állóknak. A városi ünnepség a Szózat dallamaival zárult.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő