Legyen öt évfolyamos az alsó tagozat?

Az MSZP szerint négyről öt évfolyamosra kell bővíteni 2017 szeptemberétől az alsó tagozatot, így összesen kilenc évfolyamos lenne az általános iskola – írja az MTI.

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a gyerekek iskolában eltöltött első éveik alapvetően meghatározzák jövőbeli teljesítményüket, ezért meg kell változtatni az alapozó képzést, több időnek kell jutni az alapkészségek fejlesztésére, az írásra, az olvasásra, a számolásra.

Az alsó tagozat meghosszabbítása még ebben a ripityára szétvert közoktatási rendszerben is jótékonyan hat a gyerekekre – fogalmazott.
Hozzátette: a kilenc évfolyamos általános iskola mellett négy évfolyamos gimnáziumot és szintén négy évfolyamos szakközépiskolai rendszert javasolnak. Az MSZP továbbra is támogatja a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emelését, illetve a szakközépiskolákban a közismereti órák számának növelését – tette hozzá.

Mint mondta, az általános iskola szerkezetét alapvetően megváltoztató lépés önmagában nem elég, meg kell változtatni a tanterveket, a tankönyveket. A szakmát, a szakszervezetek, oktatáskutatókat, pedagógusokat hívják segítségül, hogy 2016-ig együtt dolgozzák ki a részleteket, és 2017 szeptemberétől vezessék be az öt évfolyamos alsó tagozatot – közölte.

Emlékeztetett arra, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető februárban már beszélt a kilenc évfolyamos általános iskoláról, az MSZP javaslata az, hogy a plusz egy évet az alsó tagozaton végezzék el a diákok.

Kunhalmi Ágnes a javaslat költségeit tanévenként 28-30 milliárd forintra becsülte. Ennek fedezetét a költségvetésben meg lehet teremteni, ha van akarat arra – mondta.

A 2016-os büdzséről Kunhalmi Ágnes azt mondta, módosító indítványaik azt célozzák, hogy a pedagógusok túlórájára és a beígért béremelésre legyen pénz, illetve hogy a Klebersberg Intézményfenntartó Központnak is legyen forrása, hogy ne omoljon össze.

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke, az MSZP oktatási kabinetjének vezetője közölte, módosító indítványt nyújtanak be a jövő évi költségvetéshez, hogy 20 százalékkal emelkedjen az egyetemi, főiskolai oktatók fizetése, továbbá 15 százalékkal nőjön a felsőoktatásban nem oktatói munkakörben dolgozók fizetése. Az elmúlt hét évben nem volt béremelés a felsőoktatásban – jegyezte meg.

Szerinte a felsőoktatásban pattanásig feszült a helyzet, az állandó bizonytalanság a működésképtelenség határára juttatta az egyetemeket, főiskolákat. Mint mondta, a kormány érdemben javíthat a helyzeten, mert egyszerre van a parlament előtt a költségvetés és a felsőoktatási törvény módosítása is.

Hiller István Magyarország egyik legsúlyosabb problémájának a kivándorlást, “az értelmiségi emigrációt” nevezte. Ennek megállításhoz lépéseket kell tenni, béremelésre van szükség a felsőoktatásban, ha a kormány ezt egy hónapon belül nem teszi meg, akkor a folyamat visszafordíthatatlanná válik, felgyorsul – értékelt.

Az oktatáspolitikus ismertetése szerint a béremelés 42 milliárd forintos kiadást jelentene a költségvetésben, míg 32 milliárd forint plusz járulék folyna be abból. Kérdésre elmondta, az emelés fedezete a 2016-os költségvetésben a 100 milliárd forintos rendkívüli kormányzati kiadások tétele.

Hirdetés