Lelépett alkalmazottjai millióival

Másfél havi munkabérrel tartozik a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János úti kollégiumában dolgozó húsz villanyszerelőnek egy alvállalkozó – állítják a cég alkalmazottai. A szakemberek a Pécs TV híradójának azt mondták: tudomásuk szerint főnökük 9 millió forinttal lépett le, állítólag Svédországba.

Összesen húsz szakember végezte a teljes épületegyüttes villanyszerelését – a vezetékek behúzásától, egészen a konnektorok rögzítéséig – ecsetelte a munkálatokat vezető Szabó Zoltán a városi televízió Pont Ma című hírműsorának.

A férfi szinte pihenés nélkül irányította a villanyszerelőket, huszonkilenc napot dolgozott egy hónapban, neki 600 ezer forinttal tartozik az alvállalkozó.

Hiába próbáltak megegyezni a fővállalkozóval, hogy a pénzükhöz jussanak, nem sikerült, a fővállalkozó cég képviselői azt mondják, kifizették az alvállalkozót, s ebben a bérköltség is benne volt. Arról nem tehetnek, hogy a villanyszerelők mégsem kapták meg a fizetésüket.

– Kihasználják azt, hogy a megélhetésért eljönnek dolgozni az emberek napi 12-13 órát, esetemben volt olyan, hogy 18 órát, és nincs remény – panaszolta helyzetét egy 25 éves kollégájuk. A fiatalember még szerencsésebbnek mondhatja magát, mivel csak egy hónapja dolgozott az érintett alvállalkozónak, így neki kevesebb pénzzel, de így is 130-140 ezer forinttal tartozik főnöke.

A Pécs TV riportere megpróbálta elérni a vállalkozót is, de csak telefonjának hangpostája jelentkezett, aki az alkalmazottak feltételezése szerint Svédországban tartózkodik. A húsz érintett villanyszerelő egyike már feljelentést tett a rendőrségen.

Hirdetés