Letartóztatták a pécsi drogdílert

A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kábítószer birtoklása és fogyasztása miatt. 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottat szerdán az esti órákban, Pécsett a nyomozó hatóság intézkedés alá vonta, ruházatából kábítószer gyanús anyag került elő, majd a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt a kábítószer fogyasztásra pozitív eredményt mutatott. A férfi házát is átkutatták, amely során szárított növényi származékokat foglaltak le.

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban hasonló bűncselekmények miatt többször, és más jellegű bűncselekmény elkövetése miatt is volt büntetve, felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll, és jelenleg is van folyamatban ellene más büntetőeljárás is. A gyanúsított állandó lakóhellyel, munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkezik.

Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével igyekezne megnehezíteni a bizonyítást, illetve újabb – szabadságvesztéssel fenyegetett – bűncselekményt követne el.

A Pécsi Járásbíróság tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette megalapozott gyanúja miatt elrendelte előzetes letartóztatását egy hónapra. A határozat ellen a gyanúsított és védője szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés – házi őrizet – elrendelése érdekében jelentettek be fellebbezést.

Hirdetés