Magasabb lesz, mint várták

Az előrejelzések szerint hétfőn, a Duna vízgyűjtőjén többfelé számíthatunk záporra, zivatarra, olvasható a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleményében.

A hidegfront hatására június 11-én 10 milliméter körüli csapadék várható. Ezt kissé meghaladhatja az Inn és a Vág – Garam – Ipoly területe, ahol 15 milliméter körüli értékek valószínűek. A front áthaladását követően ismét csak jelentéktelen mennyiségű csapadékra van kilátás.

A dunai árhullám Budapesten 9-én este elhúzódóan 891 centiméterrel tetőzött.  Az Országos Vízjelző Szolgálat tegnap késő esti számításai szerint a Duna-vízrendszer felső részére jelzett csapadék lehullása esetén a folyó ausztriai szakaszain a jövő hét elejétől erősen lelassulhat az apadás, ami fokozatosan a hazai folyószakaszokon is éreztetheti hatását.

Heid Petra, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezető helyettese elmondta, a magyar szakaszon jelenleg Budapest felett rendkívüli készültséget rendeltek el, a Pest alatti védvonalakon pedig II.-III. fokú a védekezés. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén, Dunaszekcsőn előre láthatóan a  hét közepén, csütörtökön várható a tetőzés 975  centiméter körüli értékkel. Az itt észlelt legnagyobb vízállás 992 centiméter volt 1965-ben. Mohácson előreláthatóan június 13-án tetőzik a folyó 965 centiméter körüli értékkel.

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mohácsi védelmi szakaszán II. fokú a készültség. A töltés mentett oldali kaszálása továbbra is folyamatban van a mohácsi gátőrjárás területén 8 munkagéppel. Vasárnap délután a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elvégezte a mohácsi komplejáró lezárását, 873 centiméter vízállásnál fejeződött be a munka, amely a mohácsi vízmérce szerint 1010 centiméterig nyújt biztonságot az árvizekkel szemben.

Szükség szerint a biztonság mértéke az árhullám függvényében tovább növelhető. Június 10-én lezárják a Sokac-révnél és a csónakháznál található támfalban lévő átjárót. A vízállás észlelés és a figyelő szolgálat a védelmi fokozatnak megfelelően működik. Árvízi jelenséget a vízügyi figyelőszolgálat nem jelzett. A dunaszekcsői védmű kiépített szintje a dunaszekcsői vízmérce szerint 1000 centiméterm. A Vízügyi Igazgatóság mohácsi védelmi központja mellett homoktöltő hely kialakítása van folyamatban.

 

Hirdetés