6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMájus 20-án jön a Kihívás Napja

Május 20-án jön a Kihívás Napja

Idén május 20-án rendezik a Kihívás Napját, amelynek célja, hogy minél többen végezzenek legalább napi negyedórányi aktív testmozgást.

Az eseményen 0 és 21 óra között sportolhatnak majd a résztvevők, a nap végére pedig kiderül, melyik Magyarország legsportosabb települése.

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) által koordinált eseményen a korábban már 1596 magyar település vett részt. Az MSZSZ keddi közleménye szerint az idei felhívó anyagokat és versenykiírásokat elektronikus úton megküldte Magyarország valamennyi polgármesterének, és a tanintézmények tankerületi vezetőinek, valamint a már korábban a Kihívás Napján részt vett települések szervezőinek. Újdonságként a nevezéseket online felületen fogadja április 30-ig a szövetség.

További újdonság idén, hogy cégek dolgozóit is invitálják a Kihívás Napja részvételére: öttagú munkahelyi csoportok jelentkezését várják, akik április 20. és május 20. között vállalják, hogy sportaktivitásaikat regisztrálják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő