12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSzínes ernyők az ünnepen

Színes ernyők az ünnepen

Idén is érdekes programot szerveznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. A közel másfél órás szombat délelőtti rendezvényen a jó ütemben érkezők nemzeti színű esernyőt kapnak, az emlékezőket pedig többek között Berecz András, a Vivat Bacchus és a Pécsi Balett műsora szórakoztatja.

– A műsor 10:30-kor kezdődik szombaton, de érdemes lesz már azt megelőzően kilátogatni a Széchenyi térre, hiszen a rendezvény előtt mintegy négyszáz, piros-fehér-zöld esernyőt osztunk ki; ezeknek később a programban is szerep jut. A cél, hogy minél többen vegyenek részt tevékenyen is a műsorban – mondta lapunknak az esemény szervezője, Szabó Sándor.

Fotó: Sándor Judit

A műsor elején az országszerte ismert és elismert Kossuth-díjas énekes, mesemondó, Berecz András énekel, s hívja a Szentháromság-szobor és a dzsámi között lévő színpadhoz a fellépőket. Ezzel egy időben mintegy 100-150, zászlókat lengető diák kapcsolódik be az énekbe.

A program folytatásaként Tenkes Zenekar húzza a talpalávalót, miközben Pöndöly és a Mecsek Táncegyüttes tagjai ropják, hogy a Vivat Bacchus énekegyüttesnek adják át a terepet. Ady Magyar Jakobinus dalának eléneklésébe ekkor csatlakozik a közönség is, akiknek a színház kórusa is besegít. A zenére a Pécsi Balett ad elő kortárs táncot.

A Nemzeti Dal eléneklése és az ehhez kapcsolódó közös tánc után érkeznek meg a térre a Pécsi Huszár Egyesület tagjai is a Sétatér felől, akik egy echós szekér kíséretében vezetik le a pécsieket nótaszó kíséretében a Kossuth térre, ahol a koszorúzással, s Majdán János, a PTE BTK Újkortörténeti tanszékének docensének ünnepi megemlékező beszédével véget ér a rendezvény.

Szabó Sándor elmondta, csapadékmentes, kellemes időjárás esetén a koszorúzási ünnepség végeztével a Pécsi Huszár Egyesület átvonul a Lánc utcai rendelőintézet elé, ahol lovaglási lehetőséget biztosít a gyermekek számára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő