11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMás lesz a Citadella

Más lesz a Citadella

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) a Miniszterelnökség kezdeményezésére a Várgondnokság Nkft. vagyonkezelésébe adja a Citadella-ingatlanegyüttest – közölte az MNV Zrt. az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az MNV Zrt. irányelveinek megfelelően az ingatlanegyüttes hasznosításánál is a legfőbb cél a területek transzparens, a világörökségi címhez méltó kezelése.

Magyarország kormányának egyik legfőbb szándéka, hogy a Citadella-ingatlanegyüttes sorsa méltó módon rendeződjön. Továbbá célkitűzés az is, hogy a Budai Várnegyed rekonstrukciójával párhuzamosan az UNESCO Világörökség részét képező Citadella rehabilitációja is megvalósuljon. Ebben a feladatban kiemelt szerepet vállalt a Miniszterelnökség – áll a közleményben.

A most megkötött szerződés értelmében a Citadella több mint 3 hektárnyi területe a Miniszterelnökséghez tartozó Várgondnokság Nkft. vagyonkezelésébe kerül.

A tájékoztatás jelzi: a vagyonkezelésbe adás a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, Lázár János jóváhagyásával valósult meg. A vagyonkezelésbe adás során a világörökségről szóló törvényt és az 1972-ben Párizsban elfogadott „a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló” egyezményt is figyelembe vették.

Azzal, hogy a Várgondnokság Nkft. kapta meg a vagyonkezelői jogot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő biztosítékát látja annak, hogy az ingatlan rendeltetésszerűen és hatékonyan fog működni. Egyben állapotának védelme, valamint értékének megőrzése és gyarapítása továbbra is elsődleges szempont marad – olvasható a közleményben.

Az MNV Zrt. az ügylettel kapcsolatban az MTI érdeklődésére közölte: a birtokba lépéssel kapcsolatban megtett intézkedéseknek köszönhetően az ingatlanegyüttes teljes területét és minden helyiségét sikerült birtokba venni. Hozzátették: vannak még folyamatban lévő perek a korábbi bérlőkkel, azonban – tekintettel arra, hogy ezen ügyekben jogerős döntés még nem született – a perek állásáról és tartalmáról jelenleg nem áll módjában a társaságnak további tájékoztatást adni.

A kezelő kiválasztása során fontos szempont volt, hogy a társaság már széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a világörökségi területen lévő műemlékek fenntartásában (Várkert Bazár, Budai Vár), rekonstrukciójában, és többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságról van szó, amely – a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján – jogosult az ingatlan vagyonkezelésére.

Közölték azt is, hogy elárusító helyek – a várbejárat melletti felépítmény kivételével – a Citadella ingatlan telekhatárain belül nem találhatóak. Az állami vagyon bérleti szerződés útján történő hasznosítására az állami vagyonról és a nemzeti vagyonról szóló törvények vonatkozó rendelkezései alapján, főszabály szerint versenyeztetési eljárás lefolytatásával nyílhat lehetőség, természetesen illeszkedve a világörökségi előírásokhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő