6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaMásfél évet kapott jogerősen Hagyó Miklós

Másfél évet kapott jogerősen Hagyó Miklós

Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken.

A táblabíróság hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést.

Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott felfüggesztett büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést. A férfit a végrehajtandó szabadságvesztés mellett négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

Súlyosított a táblabíróság a kilencedrendű vádlott, a BKV egykori osztályvezetőjének büntetésén is. Az 500 ezer forint pénzbüntetés helyet másfél év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki rá.

Az ítélőtábla jelentősen megemelte a vádlottak által fizetendő kártérítés összegét. Az első fokon megítélt mintegy 50 millió forint helyett a vádlottaknak összességében több mint 160 millió forintot kell megfizetniük. Ezzel kapcsolatban Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró kifejtette, a nyilvánvalóan szükségtelen szerződések esetében az adott vádlott a sértettet ért teljes vagyoni hátrányért felel, attól függetlenül, hogy a munkaviszonya időközben megszűnt-e, ez alól csak az az eset kivétel, ha a határozott időre kötött megállapodást a vádlottól függetlenül később meghosszabbították.

A tanácsvezető bíró az ítélet csaknem háromórás indoklása során hangsúlyozta, a védői kifogásokkal szemben a vád és az elsőfokú eljárás is törvényes volt. A Kecskeméti Törvényszék széles körű bizonyítást vett fel, az egymásnak gyakran ellentmondó bizonyítékokat megfelelően értékelte, így a bíróság mérlegelését támadó fellebbezések sem a vád, sem a védelem részéről nem vezethettek eredményre.

A törvényszék helyesen állapította meg, hogy eseti jellegű bűncselekmények történtek, nem volt megalapozott az ügyészség bűnszervezetben történő elkövetés kimondását kérő indítványa – közölte a tanácsvezető bíró.

A táblabíróság valamennyi vádlott esetében nyomatékos enyhítő körülményként értékelte az időmúlást. Erre tekintettel enyhítette Hagyó Miklós büntetését. Néhány, a vádban szereplő szerződés szükségességéről az ítélőtábla az elsőfokú bíróságtól eltérő álláspontra jutott, a bűnösség körének bővülése miatt súlyosította több vádlott büntetését, és emelte meg a hűtlen kezelésben résztvevő vádlottak által fizetett kártérítés összegét.

Kiemelt kép forrása: Origo

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő